Magyarország a legbékésebb országok között

2009. június 3., szerda, Világfigyelő

Magyarország változatlanul a világ legbékésebb országai közé tartozik, bár helyezése, több más kelet- és nyugat-európai országéval együtt, romlott az elmúlt egy évben a Londonban tegnap közzétett idei békevilágrangsor szerint. A globális gazdasági válság miatt a világ egészében véve is kevésbé békés, mint tavaly, és az erőszak évente több mint hétezermilliárd dollárjába kerül a világgazdaságnak.

A The Economist Intelligence Unit (EIU), a világ egyik legnagyobb gazdasági-politikai elemző központja Global Peace Index (globális békemutató) néven készítette el immár harmadszor ezt az összehasonlító éves felmérést, amelybe ezúttal 144 országot vont be. A 23 mennyiségi és minőségi jelzőszám között szerepel az erőszakba torkolló megmozdulások valószínűsége, a politikai instabilitás mértéke, a GDP-érték arányában mért katonai kiadások, az ENSZ békefenntartó misszióihoz nyújtott anyagi hozzájárulás, a százezer lakosra jutó emberölések, illetve bebörtönzöttek száma, a százezer lakosra jutó nehézfegyverek száma, a terrortámadások veszélye, illetve az, hogy milyen könnyen lehet kézifegyverekhez hozzájutni az adott országban. A bonyolult súlyozással kialakított kritériumrendszer alapján Magyarország idén a 27. helyre került a tavalyi 18. helyezés után, vagyis kiesett az első húszból. Továbbra is benne van azonban a legbékésebb húsz százalékban, ellentétben számos más kelet-európai EU-tagállammal, például Romániával (31.), Lengyelországgal (32.) és a balti köztársaságokkal.

Az EIU által az Institute for Economics and Peace nevű kutatóintézettel együtt — számos tekintélyes nemzetközi szervezet és szakértő közreműködésével — összeállított elemzés szerint a tágabb értelemben vett Közép- és Kelet-Európa huszonhat országot számláló külön békeranglistáján Magyarország a negyedik legbékésebb. Oroszország — amely a teljes világlistán is igen mélyre, a 136. helyre került — a legbékétlenebb, főleg az emberölések, az erőszakos bűncselekmények és a börtönnépesség magas száma, valamint emberjogi problémák miatt. A jelentés megállapítja, hogy a világ kiemelkedően legbékésebb térsége Nyugat-Európa. Ennek az országcsoportnak a többsége benne van a felső húszban, bár ez alól markáns kivétel Franciaország (30.) és Nagy-Britannia (35.), amely főleg magas fokú militarizáltsága, fejlett fegyveripara és jelentős fegyverexportja miatt kapott rosszabb helyezést. Az Egyesült Államok a 83. helyre került, ami a legrosszabb helyezés a fejlett ipari hatalmak közül. A legbékésebb ország rangját idén Új-Zéland kapta, a lista alján ugyanakkor Irak áll.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-06-03: Világfigyelő - x:

A nacionalista pártok sikerrel szerepelhetnek (EP-választás)

Csehország bekapcsolódása az európai és az euroatlanti szervezetekbe bizonyos védelmet nyújthat a növekvő nacionalista veszély ellen — jelentette ki a volt cseh államfő azután, hogy a német külügyminiszterrel találkozott Prágában. Václav Havel és Frank-Walter Steinmeier a találkozón véleményt cserélt az európai parlamenti választásokról, s nem tartják kizártnak, hogy a nacionalista pártok sikerrel szerepeljenek.
2009-06-03: Világfigyelő - x:

Röviden - Váry O. Péter

Majdnem, mint a vadnyugaton
Ezzel a címmel közölt terjedelmes interjút Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével tegnapi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német napilap magyar származású szemleírójának, Georg Paul Heftynek adott interjú bevezetőjében a jelenlegi magyar kormány megítélésére vonatkozó kérdésre válaszolva Orbán Viktor kijelentette: ,,Az új kormányt nem az ország polgárai hatalmazták fel, alkalmatlan a kormányzásra, és az összeomlás felé vezeti az országot."