Barátaink, a baktériumok

2009. június 4., csütörtök, Család

Az egészséges emberi bőr sokkal változatosabb baktériumélet színtere, mint azt eddig gondolták — állapították meg amerikai kutatók a baktériumállomány eddigi legnagyobb számbavétele során. Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (NIH) a bőr baktériumaira vonatkozó eredményeit a Science tudományos magazinban tette közzé.

Az emberi test ökoszisztémája baktériumok, gombák és más mikroorganizmusok trillióinak ad otthont, amelyek természetes módon együtt tenyésznek a bőrön, az emésztőrendszerben és a szervezet más pontjain. A tudósok azonban eddig nem rendelkeztek olyan regiszterrel, amely megmutatta volna: hol, milyen baktériumok élnek, melyek hasznosak, sőt, akár nélkülözhetetlenek az egészség fenntartásában. Az NIH kutatásának az a célja, hogy egészséges önkéntesektől vett mintákból mikroorganizmus-listát állítsanak össze. Ennek első nagy állomása, a bőr kutatásának eredményeit hozták most nyilvánosságra.

A kutatók tíz ember bőrének húsz különböző pontjáról vett mintákból 112—000 baktérium génjeit határozták meg. Julia Segre genetikus, a program vezetője elmondta, hogy az adatok összességében mintegy ezer baktériumtörzshöz tartoznak. Ez sokkal több, mint az eddig ismert és kimutatott, bőrön élő baktériumfajok száma, ami részben az új genetikai technikának köszönhető.

Több tényezőtől függ, hogy az ember bőrén hol, mennyi és milyen baktérium él. A fajok és a baktériumszám is eltér attól függően, hogy száraz vagy nedves, esetleg zsíros a bőrfelület, de az is fontos, hogy sima vagy éppen szőrrel fedett. Más-más lehet az emberek baktériumflórája, ám a kutatók szerint egy test sima és száraz, illetve nedves és szőrös bőrfelületén tenyésző baktériumok élesebben eltérhetnek egymástól, mint két ember bőrbaktériumai.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az ember együttélése a baktériumokkal fontos egészsége szempontjából is, ezért káros, ha mindenáron meg akarunk szabadulni tőlük. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-06-04: Család - x:

A követelőző gyerekből könnyen válik eladósodott felnőtt

Eleinte csak egy kínos hisztivel kezdődik az üzletben egy apróságért, majd később követi a legújabb divathóbort-játék, majd a mobiltelefon, majd a helyzet rosszabb esetben komoly érzelmi zsarolássá fajulhat.
2009-06-04: Család - x:

Veszélyes napozás

Veszélyes lehet a magzatokra, ha az anya túl sokáig napozik: nem elsősorban az UV-sugárzás, hanem a kismama testének túlzott felmelegedése okozhatja a problémát.