Etnikai tisztogatás az erdészetnél - Szekeres Attila

2009. június 5., péntek, Közélet

Ilyen aljas módon nem jártak el senkivel — fogalmazott Kiss Attila, a megyei erdészeti hivatal kirúgott műszaki igazgatója, aki munkajogi pert indított a sepsiszentgyörgyi bíróságon.

Az erdészeti hivatalnál előbb politikai tisztogatás történt, februárban leváltották az igazgatói tisztségből az előző kormány által kinevezett Gheorghe Polhacot, s visszahelyezték Gheorghe Munteanut, aki 17 éven át volt az intézmény vezetője, s nevéhez fűződik a visszaszolgáltatások legfőbb gáncsolása — főleg a jelenlegi SZDP-s pártelnök, Horia Grama prefektusi megbízatása idején —, habár utódai is igyekeztek ütni a mércét.

Az országos erdészeti egyedáruság rendelete szerint az 50 000 hektár alatti állami erdővel rendelkező megyei erdészeti hivatalokban, ha azok nem tartanak igényt rá, megszűnhet a műszaki igazgatói tisztség. Brassó megyében a hivatal vezetője szükségesnek tartotta a helyettes vezetői tisztséget, s a műszaki igazgató helyén maradt. Az országos rendelet kimondja, a tisztségek május 25-től szűnnek meg, s az aligazgatókat végzettségüknek megfelelő állásba kell helyezni. Például Hargita megyében megszüntették, s a volt magyar aligazgatónak más munkakört ajánlottak fel.

Háromszéken Kiss Attila már május 7-én megkapta az országos főerdész rendeletét, hogy visszamenőleg május 4-től megszűnt a munkaviszonya. Azonnal át kellett adnia az irodát és a szolgálati gépkocsit is.

Kiss Attila munkajogi pert indított, hisz több törvénytelenséget is elkövettek. Nem tartották meg tisztségében május 25-ig, sőt, még a hivatal kötelékében sem, nem ajánlottak fel másik állást, nem figyelmeztették egyéni munkaszerződése felbontása előtt legalább húsz munkanappal, nem beszélve arról, hogy visszamenőleges hatállyal tették utcára. A munkahely nélkül maradt erdészmérnök úgy tudja, a megyei hivatal nem tartott igényt a tisztségre, és sejti, mindez pártutasításra történt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-06-05: Közélet - x:

Vármegyések Kézdiszentkereszten (Trianoni megemlékezés) - Iochom István

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete tegnap 18.32 órakor a kézdiszentkereszti Trianon-emlékműnél emlékezett meg a 89. évvel ezelőtti békediktátum aláírásáról.
2009-06-05: Közélet - x:

Videoművészeti kiállítás a Lábas Házban - Mózes László

Hot Pixels címmel nyílik meg ma este 8 órakor fiatal alkotók videoművészeti kiállítása a sepsiszentgyörgyi Lá­bas Ház nagytermében. Tíz képzőművész közel harminc munkáját láthatják az érdeklődők, hasonló bemutató az 1991-es Médium-kiállítás óta nem volt Sepsiszentgyörgyön.