Röviden - Mózes László

2009. június 9., kedd, Világfigyelő

Hárompárti együttműködést sürget a Néppárt

Az eddiginél szorosabb együttműködést lát szükségesnek az Európai Parlament három legnagyobb pártcsoportja, a kereszténydemokraták, a szocialisták és a liberálisok között az EP-választás nyertese, a konzervatív-kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt.

Wilfried Martens elnök tegnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, a mélyebb kooperációt egyfelől a populista és szélsőséges pártok térnyerése teszi indokolttá, másfelől az a tény, hogy az EP-ben egyik erő sem jutott abszolút többséghez. Graham Watson, a liberálisok eddigi EP-frakcióvezetője szintén utalt a három pártcsoport szövetkezésének lehetőségére. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy leglogikusabbnak egy jobbközép (kereszténydemokrata-liberális irányítású) szövetség kiépítése tűnik. A június 4—7-i választásból a néppárt került ki győztesen, a legfrissebb összesítés szerint 263 képviselői hellyel a 736-ból. A szociáldemokraták 163, a liberálisok 80 mandátumot szereztek, a maradék 230 hely a kisebb frakciók és a függetlenek között oszlik meg.

Lemaradtak a szociáldemokraták

A keresztény pártok ,,szenzációs fölényre" tettek szert a szociáldemokratákkal szemben — emelte ki Angela Merkel tegnap az európai parlamenti választások németországi eredményeit értékelve. A kancellár, egyben a Német Kereszténydemokrata Unió elnöke sajtóértekezletén úgy értékelte, hogy a 6 százalékpontos visszaesés ellenére az uniópártok teljesítették választási célkitűzéseiket, 17 százalékponttal előzve meg a fő riválisnak tekintett szociáldemokratákat. A mostani szereplés a konzervatívok számára jó kiindulópont a szeptemberi választások előtt. A kormányfő úgy vélte: noha a vasárnapi választásokat nem szabad a szeptember végi országos szavazás főpróbájának tekinteni, az eredmények egyfajta hangulati felmérést jelentenek, s a ,,polgári közép" esélyeinek javulását jelzik.

Belügy a szélsőségesek erősödése

Az Európai Unió tagországainak a belpolitikai színtéren kell kezelniük azt a helyzetet, amelyet egyes tagállamokban az uniós együttműködéssel szemben szkeptikus vagy szélsőséges pártok megerősödése teremtett — így foglalt állást tegnap az Európai Bizottság elnökének szóvivője. Az uniós ,,kormány" szokásos napi sajtótájékoztatóján Johannes Laitenberger egy kérdésre válaszolva elismerte, hogy a nem hivatalos eredmények néhány tagállamban (köztük — mint a kérdező megemlítette — Magyarországon) az említett csoportok népszerűségének növekedését mutatták a múlt hét második felében lezajlott európai parlamenti választásokon. Hangoztatta, ezen jelenségek gyökereit a nemzeti politikában és helyzetben kell keresni.

Képviselő lett egy svéd internetes kalóz

Az internetes fájlmegosztás liberalizálásáért küzdő svéd ,,kalózpárt", a Piratpartiet hatalmas győzelmet könyvelhetett el a hét végi európai parlamenti választáson: a kiértékelt eredmények alapján képviselőt küldhet a testületbe. A Piratpartiet nem kevesebb, mint a leadott szavazatok 7,1 százalékát szerezte meg, így a Svédországot megillető 18 parlamenti székből egyet a szervezet képviselője foglalhat el.

Elítéltek két amerikai újságírót

Tizenkét évi kényszermunkára ítélték Észak-Koreában azt a két amerikai újságírónőt, akit március közepén tartóztattak le illegális határátlépés és ellenséges tevékenység címén. A dél-koreai média szerint az amerikai—koreai Euna Lee és a kínai—amerikai Laura Ling, a kaliforniai Current TV munkatársai a Tumen folyó kínai oldaláról készítettek filmfelvételeket az észak-koreai határövezetről, s az északi határőrök a határt átlépve, kínai területen vették őket őrizetbe március közepén. Phenjan viszont azt állította, hogy az újságírók illegálisan behatoltak Észak-Korea területére, és katonai objektumokat próbáltak felderíteni.

Budapesten véget ért a könyvhét

Bár pontos adat nem áll a 80. Ünnepi Könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése rendelkezésére, Zentai Péter László, a szervezet igazgatója szerint a mostani volt az elmúlt évek legsikeresebb rendezvénye. Az igazgató az elmúlt napok programjai közül kiemelte a 8. Gyermekkönyvnapokat és könyvklubot, ahol a könyvhét 365 újdonságából kaphattak a látogatók ízelítőt, valamint a könyvek éjszakáját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2009-06-09: Világfigyelő - x:

A Trianon szó fönnakad (Pesti posta) - Czegő Zoltán

Elsüvített június 4. úgy, mint a szél Késmárk fölött a kuruc kesergőben. Ha tudta volna az akkori Habsburg győzelem, magyar leveretés tűzhelyén kesergő, énekben szólaló pap vagy deák, hogy a kuruc tárogatók elégetésére hozott törvény után Trianon, 1920. június 4. kitörlése is elkövetkezik a magyar naptárakra, másképp szólalt volna, vagy beléndeklevet ivott volna a magyar jövendőre.
2009-06-09: Közélet - x:

A magyar összefogás gyümölcse (Határhelyzetek) - Sylvester Lajos

Politikusaink, jó érzékkel, a magyar választókat dicsérik a vasárnapi választási eredményekért.