Noha a válság megviselte az erdélyi magyarság választási kedvét is, az összefogás jelszava alatt folyó kampány ennek ellenére sikert hozott mindkét félnek.
Úgy tűnik, a feladat ezentúl az lesz, hogy az egyre összetettebbé váló erdélyi magyar társadalom a maga differenciálódásának rendjén egy olyan választói gyakorlatot alakítson ki, mely megfelel plurális szerkezetének. Az RMDSZ—EMNT-szövetség olyan cselekvési modellt nyújtott ezúttal, mely sikerességében példájává válhat annak, mit tehet egy ekkora és ilyen kohézióval rendelkező kisebbségi népcsoport akkor, amikor országos színtéren kell súlyát bizonyítania.
Az effajta választási együttműködéshez tehát ezentúl nyugodtan csatlakozhatnak, mert célszerű azt tennie hasonló helyzetben a népközösség többi szervezetének is, politikai pluralitás esetén a többi pártnak, ha van ilyen.
A magyar választóközösség pedig fokozatosan beletanulhat abba, hogy mikor kell együttesen, és mikor másként fellépnie. Az ilyenszerű, most sikerre vitt együttműködésnek szerintem nem a széthúzás az igazi alternatívája, hanem a korrekt verseny. Az erdélyi magyar politikai színtéren ma, két évtized tanulságaiból fakadóan, két politikai párt létezik még akkor is, ha egyikük a maga identitásának újbóli meghatározása gondjával van ismételten elfoglalva. Egy ilyen kisebbség egyik pártjaként az MPP helyzete azt a leckét adta fel, hogy végre egyeztessen ellentétesnek tűnő célokat. E szervezet, ha csupán az RMDSZ-szel szemben kívánja meghatározni magát, ha karakterét csupán e vonatkozásban definiálja, akkor saját mozgásterét csak leszűkítheti. Az EP és az országos választásokon nyilvánvalóan közös magyar cselekvést vár el saját közössége is tőle, miként most az RMDSZ választói is honorálták azt, hogy hosszú szembenállás után a szövetség, némileg éles fordulattal ugyan, de akcióegységet ajánlott fel Tőkés Lászlónak és az EMNT-nek.
Úgy vélem, az erdélyi magyar választó ezentúl — nem utolsósorban a mostani választási sikernek köszönhetően, annak mintegy jutalmaként — az eddigieknél jóval rugalmasabb álláspontot követhet majd, a demagógok, a szervezetek porhintő és a másik felet lejárató szólamain átlátva, az eddiginél alighanem nagyobb választói szabadsággal élhet. Azt viszont meg kell tanulnia, hogy mikor lehet és tanácsos a közös, és mikor a pártlistára vagy jelöltre szavaznia. A helyhatósági és polgármesteri választásokon, és különösen a tömbben, engedhet pártpreferenciáinak, az országos és európai választásokon azonban joggal várja el különféle színeket képviselő vezetőitől és azok csoportjaitól, hogy megtalálják a közös célok által megkövetelt egységes fellépés módozatait. A tömbön kívül ennek magyar előválasztásokon való megmérkőzést és azt követő egységes fellépést kellene eredményeznie az önkormányzati választásokon — amire tömbön belül már nem vagy nem így lenne szükség.
Egy belső pluralizmus gördülékeny működése kialakított mechanizmust és kölcsönösen betartott szabályokat, belső ,,parlamentet" feltételez, amitől persze még meglehetősen messze vagyunk.