Új kapcsolatok — Kisgyörgy Zoltán

2009. június 10., szerda, Gazdaság

Mint annyi más alkalommal, személyes ismeretség révén vált közösségivé itt is az a kapcsolat, amelyet a napokban papíron is szentesítettek a Rétyhez tartozó Komolló és a Baranya megyei Sárok között.

— Mi, rétyiek februárban tettünk egy látogatást Sárokon, s ott határoztuk el, hogy májusban itthon majd megírjuk a szándéknyilatkozatot is — tájékoztatott Dálnoki Lajos polgármester. — A helyi Kovács András Fúvószenekar a rendszerváltás utáni esztendőben már fellépett Baranya megyében, ahol az egyik komollói származású zenekari tag teremtett tartós kapcsolatot, és azóta is szorgalmazta ennek szentesítését. Rendkívüli nyilvános tanácsülést tartottunk a komollói iskolában, ahol aláírtuk az együttműködési szerződést, majd a komollói gyerekek szép műsorral köszöntötték a vendégeket. A találkozót pár pohár sároki borral zártuk, hisz a település a híres villányi borvidékhez közeli.

Valójában hármas kapcsolatról is beszélhetünk, mert a találkozóval egy időben látogatott Komollóra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penyige küldöttsége, élén az ottani református lelkésszel, a komollóiak kora tavaszi látogatását viszonozva. A küldöttséget t. Balla Barna komollói református lelkipásztor és a presbitérium fogadta, a két vendégcsoport istentiszteleten vett részt, ezt követően pedig közös háromszéki kirándulásra indultak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-06-10: Gazdaság - x:

Vendégségben Pakson — Iochom István

Dióhéjban az atomvárosról
Paks, a dél-dunántúli atomváros húszezer lakosnak ad otthont Tolna megyében a paksi kistérségi régió központjaként. Országos ismertségét legfőképpen atomerőművének köszönheti, amely Magyarország egyetlen, energiahálózatra kapcsolt erőműve.
2009-06-10: Gazdaság - x:

Ügyfélszolgálat európai színvonalon (Kézdivásárhely) — Iochom István

2007 őszén a három közösen pályázó önkormányzat — Maassluis, Hatvan és Kézdivásárhely — a holland megyei jogú városok szövetsége által finanszírozott Logo East program második szakaszát is megnyerte, mely Kézdivásárhely számára hetvenezer eurót jelent. Az újabb pályázat a polgármesteri hivatal működésének és szolgáltatásainak feljavítását célozza. Kézdivásárhely a belső információs rendszer fejlesztésére, a hivatal alkalmazottjainak továbbképzésére és a számítógéppark fejlesztésére pályázott sikeresen egyedüli székelyföldi településként.