Iskolatörténeti kiállítás a Gödri Ferenc Általános IskolábanAki nem lép egyszerre... — B. Kovács András

2009. június 10., szerda, Közélet

Az egykori vörös sarokban ismét ott áll a folyosó végén a vörös zászló, méghozzá egy tancsontváz kíséretében — mintegy jelezve, a kiállítás nosztalgiázás nélkül kívánja felidézni a levitézlett múltat.

Igazán eredeti ötletként értékelhető, ahogy Bede Erika és Jáni Réka magyartanárnő kis tanügytörténeti kiállítást hozott tető alá a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolában. Amit a középkorú vagy idősebb polgár múzeumi relikviának még alig tud elfogadni, az a kiállított tárgyak közt bóklászó nebulóknak már egy végleg lezárult korszak sokszor még technikailag is talányos tárgya. ,,Ezt a nagy cédét milyen számítógépben lehet lejátszani? — kérdezte egy kisiskolás minap, pedig ez nem is cédé, hanem régi bakelit hanglemez" — meséli Bede Erika nagy gaudiummal. Hasonló reakciót ébreszthet ma már a valamikori írógép, a még régebbi kalamáris és mártogatós toll, a régi tankönyvek. ,,Előkerült pár, még ódonabb dolog is, a Cimbora két évfolyama, van egy 1800-as évekből származó könyv, század eleji egyetemi bizonyítvány, ezeket üveg alá helyeztük" — teszi hozzá Jáni Kinga. A többi tárgy, a lemezjátszó, az aranykorszak tankönyvei, KISZ-es tagkönyvek, a Jóbarát folyóirat számai s a pionír- és sólyom-, illetve iskolai egyenruhák azonban szabadon hozzáférhetőek bárki számára, utóbbit akadt, aki fel is próbálta. Avatáskor diavetítés is volt a mára műszaki őslénnyé minősült vetítőn, a Toldit és népmeséket néztek meg a gyerekek. A falakról pedig a valamikori elsőáldozós és iskolai fényképekről a sok-sok évvel ezelőtti nebulók nézték a maiakat, olyik talán már nagymamakorú lehet a régiek közül.

A történeti kiállításra az alkalmat a tanév vége adta, hetedikesek és nyolcadikosok rajzolta képregények sorozata egészíti ki, valamint Nemes Emil tanító bácsi iskolai kirándulásokról készült összeállítása, mely szintén több évtizedes múltba vezet vissza. A kiállításavatót iskolatörténeti versennyel, rovásírás-ismereti és más vetélkedőkkel társították, nagy élvezetére az apróbb népnek és a már nyurguló serdülőknek. Több figyelemre és megbecsülésre érdemes tanintézet búcsúztatta e jó hangulatú rendezvényekkel az idei tanévet, végzős évfolyamát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-06-10: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Hírbörze

Amőba Nyílt Napok
Az Amőba Oktatási Központ június elején tartott nyílt napokat, amelyeken programok sokasága várta a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Összesen 21 csoport (közel 300 résztvevő) jelentkezett be a három nap alatt, kilenc óvodai csoport a Kőrösi Csoma Sándor, Árvácska, Hófehérke és Gulliver óvodától, valamint hat-hat gimnáziumi és líceumi tagozat csoportja a Székely Mikó Kollégiumból, a Mikes Kelemen Főgimnáziumból, a Kereskedelmi Iskolacsoporttól és a Nicolae Colan Általános Iskolából.
2009-06-10: Közélet - x:

Két tanítónő (Jegyzet) — Mózes László

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület által szervezett jubileumi Csoma-napok kulturális forgatagában nem lehetett nem észrevenni két otthonosan sürgő-forgó tanítónőt, akik odaadással pászítják egymáshoz a huszadik alkalommal megtartott rendezvény filmkockáit. Szabó Sebők Enikő a városi kultúrházban a harmadikos kisdiákok előadására érkezőket irányítja, tereli, majd előadás végén ott áll a pódiumon, és a Thiesz Katalin által tanított műsor parány szereplőit díjazza, jó szóval simogatja őket.