Térfigyelő kamerák Sepsiszentgyörgyön — Váry O. Péter

2009. június 10., szerda, Közélet

Ötvenezer lejjel egészítette ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a város közösségi rendőrségének költségvetését, a pénzt térfigyelő kamerák beszerzésére és a szükséges rendszer kiépítésére fordítják.

Hadnagy István, a közösségi rendőrség vezetője elmondta, az állami rendőrséggel is egyeztetve 27 megfigyelendő helyszínt jelöltek ki, elsősorban a város bejáratait, de számos olyan közterületet — parkok, játszóterek, parkolók — is, ahol gyakori a rongálás.

Az igazgató hangsúlyozta, a most jóváhagyott összegből csak a rendszer kiépítését kezdik meg, eleve olyan kamerákat szeretnének vásárolni, melyek jó felbontásúak, hogy látósugarukban az arcok is felismerhetőek legyenek. Ezért, illetve mert ahol egyetlen kamera látószögénél nagyobb teret kell lefedni, s két mozgóképrögzítő is kell, egyelőre minden helyszínt nem tudnak bekamerázni. A térfigyelő rendszer központja a közösségi rendőrségnél lesz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2009-06-10: Közélet - x:

Új híd Rétyen — Kisgyörgy Zoltán

Ideiglenes átjárót építtetett a Feketeügy holtárkára a helyi tanács két évvel ezelőtt, hogy könnyebben elérhesse azt a területet, amelyet a szabadidőközpont és park megteremtése céljából vásárolt.
2009-06-10: Közélet - x:

Választási vigasztalódás — Sylvester Lajos

Nem minden tanulság nélkül való, hogy élénkebb választási részvételt tapasztalhattunk a székelyföldi és a magyarok is lakta városokban. Ehhez a felhajtóerőt minden bizonnyal az összefogás szükségességének érzékelése mellett a helyi román pártok vezéreinek és alvezéreinek magyarságot sértő és felháborító nyilatkozatai, a közintézmények éléről a gyarmatosítók által eltávolított magyar vezetők és a helyükbe tolt új fiúk emberi-szakmai minősége szolgáltatta.