A gyermekmosolynak nincs származása — Fekete Réka

2009. június 10., szerda, Közélet

Harmadik alkalommal gyűltek össze a háromszéki örökbefogadó családok olyan találkozó keretében, amelynek célja az együttlét, a barátkozás és a közös gondok megbeszélése. Vasárnap több mint százan vettek részt a sepsiszentgyörgyi Pro Adopt — Örökbefogadó Szülők Egyesülete szervezésében a Benedek-mezőn tartott szabadtéri foglalkozásokon: a gyermekek rövid műsort mutattak be, volt bábelőadás, arcfestés, kiscsoportos beszélgetés, valamint közös ebéd.

Kovászna megyében száztíz családban nevelkedik örökbefogadott gyermek, és tucatnyian szerepelnek a várólistán, akik közül többen a vasárnapi találkozón is megjelentek, mert úgy tartják, ebben a közösségben kapják meg a leghitelesebb választ temérdek kérdésükre, kétkedésükre. Amióta Románia az EU tagja, a korábbinál is bürokratikusabb az örökbefogadás — tudtuk meg Kovács István unitárius lelkésztől, az örökbefogadó szülők egyesületének elnökétől. Ennek oka, hogy az elhagyott gyermekek biológiai szüleinek társadalmi és szociális helyzete a fejlettebb országokban más, mint nálunk, a törvényeket pedig ahhoz a többséghez igazítják. A többi hasonló civil szervezet mellett a sepsiszentgyörgyi egyesületnek is köszönhető, hogy az örökbefogadást szabályozó új törvény nem tartalmazza a korábbi javaslatot, miszerint az örökbefogadó és a biológiai szülőknek találkozniuk kell a törvényszéken, ami az érintettek szerint a későbbiekben összetűzésre adhat okot a két fél között.

A vasárnapihoz hasonló megyei szintű találkozóra egy év múlva kerül sor, de szűkebb körben az örökbefogadó szülők negyedévenként is megbeszélik közös dolgaikat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2009-06-10: Máról holnapra - x:

Hamisan csengő győzelmi ének — Farcádi Botond

Diadalittas, öntelt nyilatkozatok hangzottak el a választási eredmények közzététele után a román pártok vezetői részéről, a szociáldemokrata Mircea Geoană, a demokrata-liberális Emil Boc, az államfő lánya egyaránt ujjongva győzelmet hirdetett.
2009-06-10: Közélet - x:

Bezártak és büntettek (Ellenőrizték a élelmiszer-ipari cégeket) — Farkas Réka

Egy húsfeldolgozó vállalatot végleg bezártak, háromnak a tevékenységét ideiglenesen felfüggesztette májusi ellenőrző hadjárata után a megyei állat-egészségügyi igazgatóság — nyilatkozta Sikó-Barabási Sándor igazgató. Az élelmiszer-feldolgozó, -forgalmazó cégek vizsgálatát a prefektúra rendelte el, átfogó képet kívántak kapni a megyei állapotokról.