Nyitott játszma Felvidéken

2009. június 10., szerda, Világfigyelő

Valósággá vált, amit hónapok óta rebesgettek, de igazából senki sem hitte: a szlovákiai magyar politikai képviselet kettéhasadt, és Bugár Béla vezetésével megalakul az új magyar párt ― írta az Új Szó szlovákiai magyar napilap a Nyitott játszma című kommentárjában tegnap.

Az újság szerint leginkább azért nem tartotta senki valószínűnek Bugár kiugrását, mert a MKP elnökeként éppen ő volt az, aki nagymértékben hozzájárult az egységkultusz kialakításához a szlovákiai magyar politikában, az aki nincs velünk, az ellenünk van dogma táplálásához. Nagy kérdés, Bugár politikusi karizmája elég nagy lesz-e ahhoz, hogy legyőzze saját gyermekét ― mutat rá Czajlik Katalin, a lap főszerkesztő-helyettese.

Természetesen, a konkurens politikai közeg kialakulásának számos előnye van. Mint a piacon, itt is érvényes, hogy a konkurencia növeli a résztvevők igyekezetét teljesítményük javítására, s reális választási lehetőséget nyújt a fogyasztóknak. Mindnyájan tudjuk, milyen az, amikor egyetlen párt uralja a közéletet, rákönyököl valamennyi szférára, s fenntartja magának a jogot, hogy minden fontos kérdésben ő döntsön. Így működik ma az MKP, tehát önmagában pozitívum, hogy végre akadhat ebben egy konkurense. A dolog szépséghibája csupán az, hogy ez a politizálási stílus Bugár elnöklése alatt honosodott meg. ,,Az új párttal kapcsolatos legnagyobb kérdés az, valódi alternatívát tud-e kínálni az MKP-hoz ké­pest, s erről meg tudja-e győzni a választókat is. Eddig ugyanis kívülről úgy fest, a Híd megalakulásának legnagyobb, pontosabban egyetlen mozgatórugója Bugárék akár jogos sértődöttsége és az ebből adódó személyes konfliktusok. Politikai programokról, értékek és alternatívák ütköztetéséről nem esett szó. Ezért is kétséges az új párt sikere" ― véli a szerző.

Rámutat: a szlovákiai magyar választó fegyelmezett, komolyan veszi az egység mint legfőbb politikai érték eszméjét is, amit a magyar párt tíz éven keresztül sulykolt bele. A magyar választó konzervatív is, inkább a kipróbált márkát részesíti előnyben, ami ez esetben az MKP. Ebben megerősítik az MKP-tól, de a szlovák pártoktól is érkező üzenetek, melyek szerint a szlovákiai magyar érdek élesen elválik a szlovák érdekektől, így csak a magyar párttól várható el képviselete. S minél erősebb a párt, annál hatékonyabb a képviselet.

,,Mindezek alapján úgy tűnik, a Híd potenciálja inkább az MKP gyengíté­sében, mint legyőzésében áll. Nem beszélve arról, hogy a szavazatok megoszlása könnyen odáig vezethet, hogy az itteni magyar közösség parlamenti képviselet nélkül marad, amit a nyilvánosság minden bizonnyal Bugárék rovására könyvelne el. Persze, a parlamenti választásokig még egy év van hátra, sok minden történhet, s a jelek szerint az új pártban több ismert MKP-s arc is megjelenik. A játszma tehát nyitott, s csak egy biztos: a végén önmagunkról tudunk meg többet" ― záródik az Új Szó kommentárja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-06-10: Világfigyelő - x:

Szakad az MKP – Bugárék új pártot alapítanak

Híd néven új párt megalakulását jelentette be tegnap Pozsonyban Bugár Béla azon képviselők nevében, akik a napokban kiléptek a Magyar Koalíció Pártjából, mert nem értenek egyet a vezetés politikai stílusával.
2009-06-10: Világfigyelő - x:

A baloldal kudarcának okai

Miközben a gazdasági válságért hibáztatható európai és amerikai döntéshozók pénzügyi felelőtlensége a kapitalizmus megkérdőjelezésének intellektuális vitáját váltotta ki a világban, a válság kitörése óta tartott első európai szavazáson a választók nem fordultak a szocialista ideológia felé, és a baloldali pártok jelentős vereséget szenvedtek. Az ellentmondás okait elemezte tegnap a Le Figaro francia konzervatív napilap. A Le Monde szerint a francia Zöldek előtörése azt jelzi: a baloldal új arca a politikai ökológia lehet.