Belebetegedhetünk állásunk elvesztésébe

2009. június 11., csütörtök, Család

Az állás elvesztése nem csak gazdasági gondok elé állítja az embert, hanem beteggé is teheti: akiknek megszűnik a munkahelyük, valószínűbb, hogy magas vérnyomásuk, szívproblémájuk, szélütésük vagy cukorbetegségük lesz.

,,A mai gazdasági helyzetben mindenki elveszítheti az állását — fejtette ki Kate Strully, a New York állambeli Albany Egyetem szociológusa. — Tisztában kell lennünk azzal, hogy ez milyen hatást gyakorol az egészségre, és meg kell próbálnunk enyhíteni a károkat."

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a nem teljesen egészséges emberek hamarabb veszítik el állásukat, mint egészséges társaik. Strully most azt vizsgálta meg több, 1999 és 2003 között — tehát még a mostani recesszió előtt — készült amerikai felmérés alapján, hogy az állás elvesztése befolyásolja-e az egészségi állapotot. Arra az eredményre jutott, hogy annál, aki önhibáján kívül lett munkanélküli, ötvennégy százalékkal nagyobb eséllyel következik be az egészségi állapot hanyatlása.

Azoknál, akik előtte makkegészségesnek érezték magukat, a hirtelen munkanélküliséggel több mint nyolcvan százalékkal nőtt az esélyük különböző panaszokra, például magas vérnyomás, szívprobléma és cukorbetegség.

A kutatás kimutatta, hogy a lakosság egészsége nem csak az egészségügyi ellátástól függ, hanem a munkapiac szerkezetétől és a gazdaság állapotától is. A szociológus konkrét javaslatokat vezetett le az eredményekből. ,,Aki elveszíti állását, jobb, ha tisztában van annak lehetséges egészségi következményeivel — hangsúlyozta. — Fontos, hogy közvetlenül a veszteség után fokozottan vigyázzunk magunkra, például stresszkezeléssel, egészséges táplálkozással és elegendő mozgással". (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-06-11: Család - x:

Vakáció — Jártó Kocsis Edit

Alig vártuk már, hogy teljenek a napok, fogyatkozó sorrendben leltároztuk őket, míg végre eljött a vakáció.
2009-06-11: Család - x:

Már az óvodában meglátszik...

Az óvodai viselkedésből gyakran kikövetkeztethető, hogy milyen eredménnyel fejezi be később egy fiatal tanulmányait.