Pünkösd vasárnapján ft. Berszán Lajos címzetes kanonok meghívására és Kelemen Antal karnagy jóvoltából a Gyimesekbe utazhattam az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum végzős diákjainak kicsengetésére. Induláskor még köd gomolygott a völgyekben, de a Csíki-medencébe érve már bukfencet vetett egy-egy csintalan napsugár a harmatos réteken. A még szunnyadó székely falvak fölött a hósipkás Hargita őrködött.
A várost elhagyva énekszó törte meg a reggeli csendet. Daloló keresztalják bandukoltak hazafelé. Nekivágtunk a Gyimesi-hágónak. Párafoszlányokat eregető fenyvesek között kapaszkodott a busz Középlok felé. Az 5317 főt számláló nagyközség tizennégy havasi telepből áll. A névadó falu a Tatros völgyében nyújtózkodik. Akárcsak a környéken szétszórt társai, 930 méter tengerszint feletti magasságban, hegyek közé ékelődött település. 1721-től népesült be tizenkilenc, itt kaszálót bérlő család fokozatos letelepedésével. Kezdetben közigazgatásilag és egyházilag is Gyimesbükkhöz tartozott. Önálló plébániáját és katolikus iskoláját 1853-ban alapították. Anyakönyvét 1854-től vezetik. Templomát 1855-ben szentelték fel.
Lányok a nyeregben
A falu végén Berszán atya és a végzősök lovas bandériuma várt ránk. Az ő kíséretükben mentünk tovább az egykori magyar határőrkaszárnyákig, melyekben most a román hadsereg alakulatai állomásoznak. Mire a zenekar tagjai lekászálódtak a buszról, a fiatalok is felsorakoztak a hátuk mögé. A Rákóczi-induló ritmusára indult el a lovasokból és díszes fogatokból álló menet az iskola felé. Érdekes módon a végzősök mind, a lányok is, nyeregbe szálltak. A polgármesteri hivatal homlokzatán és a házakon nemzetiszínű lobogókat lengetett a gyimesi szél. Az út két oldalán helybeliek és zarándokok tömege köszöntötte a felvonulókat. Meleg szívvel és örömkönnyektől csillogó szemekkel. A kicsengetés tiszteletére hagyományos csángó gúnyát öltött a falu apraja-nagyja. A tarka sokaság zsúfolásig megtöltötte a templom szomszédságában lévő tanintézmény tágas udvarát. Az ide-oda hullámzó tömegből kiemelkedő színpadon kaptak helyet a fúvósok, papok, énekkar, kispapok, végzősök és meghívottak csoportjai. A vendégek között megelégedéssel fedeztem fel a választott helyi és megyei elöljárókat, valamint a magyar nagykövet feleségét. Az ünnepségsorozat ft. Berszán Lajos köszöntőjével és szentmisével folytatódott. A Budapestről érkező Vértesaljai László jezsuita atya nemcsak lelkipásztorként, hanem nemzetéért aggódó magyarként is szólt az egybegyűltekhez. Nemes gondolatokat hordozó szavai mélyen a szívünkbe vésődtek. A Himnuszt idézve jókedvet és bőséget kért Istentől a jelenlévőknek és a Kárpát-medence minden magyarjának. Sugárzó arccal sokat várni a holnaptól, ez a mi feladatunk ― fogalmazta meg üzenetét. Mintha csak az elhangzottakat akarná nyomatékosítani, a fájdalomból született remény sikolyaként hasított bele egy hang az ünnepi csendbe. Az ezeréves határ felé tartó magyar szerelvény koronás mozdonyának kürtje üdvözölte a Gyimesek lakóit. A nemzeti színekben pompázó vonaton csüngő tekintetünk találkozott, és összefonódott az anyaországi utasokéval. Lelkes zászlólengetéssel köszöntöttük egymást. Bizonyságul, hogy egy a lelkünk, egy a gondolatunk, és együtt dobban a szívünk. Hogy a nagyhatalmi döntések és ellenségeink igyekezete ellenére összetartozunk. Meghatódva kapcsolódtunk vissza a Kasza László szentbeszédével folytatódó szentmisébe. Az itt érettségizett, jelenleg Rómában tanuló fiatal pap egyéni stílusa magával ragadott. Elhangzott szavainak fényében nem csak az életünk, hanem Istenhez fűződő viszonyunk is más megvilágításba került. Kijelentéseiből idézek:
― Az imádság Isten szavának a meghallása, Istenre való ráhangolódás, Isten magunkba való befogadása.
— Legyünk mindig azok, akiknek Isten megálmodott minket.
— Az élet értelme az élet maga.
A szertartás is tartalmazott új elemeket, hiszen zenei kíséretét Kelemen Lajos karnagy vezényletével a rétyi fúvósok szolgáltatták. Szakértelemmel és egyedi módon, kifinomult játékukkal hozzájárulván a bensőséges hangulat megteremtéséhez.
A szentmisét követő rövid szünetben a búcsúzó diákok magukra ölthették ballagási ruhájukat. Ezek anyagát évről évre Berszán atya ajándékozza nekik a hasonlóképpen cselekedő Márton Áron püspök emlékezetére. A magyar zászló és az iskolazászló mögé felsorakozó diákok felvonulása, díjazása és búcsúztatása következett. A végzősök és a tanárok nevét hordozó, Tiszakécske önkormányzata által adományozott díszszegek belekalapálása az iskolazászló tartórúdjába sajátos mozzanatát képezte az ünnepi eseményeknek. Az utolsó műsorszám méltó lezárása volt az egész napos rendezvénynek: a Szózatot szavaló, majd a meghajtott nemzeti zászlónk selymét megcsókoló diáklány látványa örökre beégette magát az emlékezetünkbe.
Tíz nemzedék
Az ízletes és kiadós ebéd elfogyasztása után áttekintettem az iskola tizenöt éves történetét. Az 1994-es induláskor épülete nem volt, csak tervrajza. A tanítás a község klubtermében zajlott. A debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, a nagylelkű adakozóknak és az önkénteseknek köszönhetően a harmadik tanévet már az új épületben kezdhették. Az ezredfordulón a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával a második épület felépítésének is nekifoghattak. A folyamatos fejlesztés és bővítés eredményeként jelenleg óvodától középiskoláig nevelhetik és oktathatják a közeli s távoli vidékek nebulóit. Negyvenhat alkalmazottból huszonöt pedagógus. Az itt érettségizett tíz nemzedék növendékei közül sokan végeztek főiskolát és egyetemet. Mindez nem lett volna lehetséges a helybeliek által pap bácsinak szólított Berszán Lajos hozzáállása, áldozatos munkája és kitartása nélkül. Nem csak az iskolaalapítás gondolata pattant ki az ő fejéből, hanem az ő érdeme a szükséges engedélyek beszerzése, az anyagiak előteremtése és a kivitelezés is. Árpád-házi Szent Erzsébet nevének felvétele sem véletlen — ez szintén neki köszönhető —, hiszen nagy szentünk példáját követve az intézmény hivatásának tekinti a szegénysorból származó gyermekek megsegítését, nevelését és tanítását.
Maradandó élményekkel gazdagon megrakodva, érzelmileg feltöltődve távoztunk Gyimesközéplokról. Arról a helyről, ahol a hitből táplálkozó remény és akarat csodákat művelt. Mert valóságos csoda, ahogy Berszán atya a semmiből iskolát teremtett a zordon havasok tövében. Olyan iskolát, melyben otthonra lelnek. Melynek falai között megtudják, honnan jöttek, és rájönnek, merre tartsanak. S nem csak a gyimesi, hanem a Bákó megyei csángó gyerekek is.
