Korabeli képeslap a felső sétatérről

Ily módon értesíti a néhai újságíró a Székely Nemzet X. évfolyamának 1892. május 3-i, 69. számában Háromszék vármegye, de főleg ,,Sepsi-Szent-György rendezett tanácsú város" olvasóközönségét a kor monarchiájára jellemző lendületes fejlődés egy újabb eredményéről.

A cikkben említett polgári iskola tanműhelye 1887-ben épült (a mai Mikes Kelemen Főgimnázium új helyén állt), és a környék itt tanuló diákjainak megélhetését biztosító szakmai oktatást szolgálta. A leírómértant is oktató, iparművész szaktanár Téglás József irányításával az alig ötéves múltra visszatekintő tanintézmény máig jelentős értéket képviselő kovácsoltvas műtárgyakat készített a székházhoz vezető díszlépcső kivilágítására. (A megyei könyvtárhoz vezető, 1889-ben Gyárfás Győző királyi mérnök tervei alapján, Zuliani Péter és Pezzano János kőfaragómester által készített lépcsőről van szó.)

A tanműhely vezetőtanárának kiskunsági származású családja fontos szerepet töltött be nemcsak Sepsiszentgyörgy, de az egész magyarság életében. Apja, id. Téglás Gábor (1818—1890) honvéd, ágyúkovács, Gábor Áron ágyúinak készítésénél bábáskodik, így kerül a család Brassóból városunkba, és választják meg 1853-ban a sepsiszentgyörgyi Egyesült Asztalos és Lakatos Céh mesterének. Nagyobbik testvérbátyja, Téglás Gábor (1848—1916) volt mikós diák, archeológus, a dévai felső reáliskola és múzeum igazgatója, az MTA levelező tagja. Ma a dévai magyar tannyelvű középiskola viseli nevét. Kisebbik testvérbátyja, Téglás István (1853—1915) Nagy- és Kisküküllő, majd Torda-Aranyos vármegye főtanfelügyelője, az archeológiával is foglalkozó szakembert a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) levelező tagjának fogadja. Testvéröccse, Téglás Károly (1864—?) állami főerdőtanácsos, a Selmecbányai Akadémia asszisztense, az 1900-es évek elején miniszteri tanácsosnak nevezik ki.

A harmadik Téglás generáció is öregbítette a család hírnevét, íme néhányuk neve: legifjabb Téglás Gábor hírlapíró, Téglás Géza jogász és a Gyorsírászati Lapok szerkesztője, Téglás Béla jogász, pénzügyőr és újságíró, Téglás Dezső hírlapíró, az Írás folyóirat felelősszerkesztője.

A kandeláberek megteremtője, Téglás József 1863. március 18-án született Sepsiszentgyörgyön, az algimnáziumot a Mikó-tanodában végezte, majd középiskolai tanulmányait a budapesti állami középipariskolában folytatta. A műlakatos-mesterség alapjait kisgyermek korától apja jó nevű műhelyében sajátította el, ismereteit később a bécsi ipariskolában és a trieszti Műszaki Intézetben gyarapítja.

1881-től 1895-ig tanít és ad műlakatosszakmát tizenöt évfolyam polgári iskolát végző diákja kezébe. 1895-ben a kereskedelemügyi miniszter a kassai gépipariskolához rendeli, és onnan Ausztria, Morvaország, Csehország, Galícia, Szászország, Poroszország, Bajorország ipariskoláit és fémipartelepeit utazza be tanulmányi céllal. Így szerzett ismereteit a szegedi fémipari iskola, végül pedig a kolozsvári Állami Ipariskola tanáraként és a fémipari műhely igazgatójaként kamatoztatja. Szakdolgozatait hírlapokban és ipari szakfolyóiratokban közli. Halála dátumáról és helyéről nincs adatunk.

Idén tavasszal kért fel Czimbalmos Csaba városgazda az időközben megrongálódott és nagymértékben átalakított kandeláberek restaurálására, valamint két új kandeláber elkészítésének irányítására. A park rehabilitálásának részfeladataként a helyenként rekonstrukciót is igénylő restaurátori tervet az egyetlen ránk maradt korabeli képeslap alapján sikerült elkészíteni.

Az igazán nagy kihívás a park lépcsőinek kovácsoltvas korlátait is kivitelező vállalkozóra hárult. A zaláni telephelyű Proiex Trans fémipari műhely szakemberei Tikosi Ernő mérnök-tulajdonos vezetésével Téglás József emlékéhez méltó munkát végeztek. A különösen jól sikerült együttműködésért és a restaurálási munkában részt vevő szakemberek önzetlen és áldozatkész hozzáállásáért ezúton mondok mindannyiuknak köszönetet.

Nehezemre esik az írás, de teszem mindezt abban a reményben, hogy történelmünk e kis szeletének ismeretében talán jobban odafigyelünk környezetünkre, és merem remélni, hogy több alázattal vigyázunk mindannyian a még fennmaradt kultúrtörténeti értékeinkre.