Figyeljünk oda!Termelési hitel támogatással — Incze Péter

2009. június 16., kedd, Gazdakör

Megbeszélés az igazgatóságon — minél többen jussanak támogatott hitelhez

A megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetősége tárgyalásra hívta a kereskedelmi bankok képviselőit és néhány nagyobb termelőt, hogy a kedvezményes hitellehetőségekről tárgyaljanak. A cél az volt, hogy a lehetőséget ne csak a jogi személyiségű vállalkozások, hanem a magántermelők is kihasználják. A Cristian Dan Damian igazgató által kezdeményezett találkozó ugyanakkor jó alkalom volt arra is, hogy bizonyos részleteket tisztázzanak a termelési hitellel kapcsolatban.

Amint már tájékoztattuk olvasóinkat, a mezőgazdasági miniszter javaslatára a kormány 615-ös számú határozatával jóváhagyta a termelők által felvett termelési kölcsönök visszatérítési mértékét. Eszerint a 2003-ban megjelent 150-es számú mezőgazdasági hitelezési törvény alapján felvett hitel 30 százalékát a szakminisztérium támogatás formájában megtéríti. Feltétel, hogy a termelési hitelt a megfelelő kamatokkal a termelő 360 nap alatt visszafizesse a kereskedelmi banknak. Azon termelők, akik időben törlesztik a hitelt, kérvényezhetik az állami támogatást.

A termelési hitelre jogosultak mind a magántermelők, mind a jogi személyiségű mezőgazdasági vállalkozások. A vállalkozások esetében viszont a termelési év végén az elszámolásnál az anyagvásárlások és egyéb kifizetések számláinak áfa (TVA) nélküli értékét kell figyelembe venni.

A kormányhatározat egy mellékletet is tartalmaz, mely meghatározza a termelési hitel felhasználhatósági körét. A nővénytermesztésben általánosságban elmondható, hogy a hitel vetőmag, vegyszerek, műtrágya és gázolaj vásárlására használható, de kultúrától függően kifizethető az öntözésre használt víz és energia értéke, a mezőgazdasági gépek működőképességének fenntartására szánt pótalkatrészek, valamint a saját személyzettel és a szolgáltatókkal végeztetett munkálatok ellenértéke. A zöldségtermesztésben ezenkívül a hitelből fólia, táptalaj, melegházak borítására üveg és csomagolóanyag is vásárolható. Az állattenyésztésben a kölcsön felhasználható a hús- és tojócsibék, hizlalásra szánt, 30 kg súly alatti malacok, 15 kg alatti bárányok és 150 kg alatti borjak, illetve halivadék vásárlására. Továbbá vásárolható állati takarmány és gyógyszer, megtéríthetők a kezelési költségek, az istállók, gépek, felszerelések karbantartása és működtetése.

A termelési hitel előnyösnek mondható mind a magántermelők, mind a jogi személyiségű vállalkozások számára, hiszen akinek sikerül hitelhez jutnia, a támogatás összege teljességében fedi a kölcsön kamatát, sőt, az alaphitel egy részét is.

Újdonság még, hogy a szakminisztérium megállapodást kötött a bankokkal, miszerint más, nem támogatott hiteleknél fedezetként a kifizetési ügynökség által kiállított, a területalapú támogatás összegét tartalmazó igazolványt is elfogadják a bankok. A megbeszélésen részt vevő kifizetési ügynökség vezetője biztosította a jelenlevőket, hogy a 2008-ra járó területalapú támogatásokat a június 30-i határidő lejárta előtt kifizetik. A tavalyra beérkezett közel 13 000 igénylés java részét (közel 11 000-et) már ellenőrizték, a dossziékat továbbították a bukaresti országos ügynökséghez. A termelési hitelhez folyamodó gazdáknak ugyanakkor gyors ügyintézést ígértek. A nagyobb termelők — mintegy hatszáz ilyen gazda működik Háromszéken — a számukra létfontosságú támogatás folyósításának gyorsítását kérték.

A termelők egyébként elégedetlenek a bankok hitelezési feltételeivel, és úgy tartják, túl sok időt vesz igénybe a formaságok betartása. Kifogásolták, hogy tavaly még elég volt számukra fedezetként a termőföld és a kultúrák, idén már letétbe kellett helyezni az ingatlanjaikat is. Ez pedig azok számára előnytelen, akik pályáznak a nemzeti vidékfejlesztési terv fejezeteire is, hiszen itt is jórészt a szükséges önrészt banki hitelekből tudják biztosítani, s itt szintén ingatlanfedezetet kérnek. Ugyanakkor a bankok nagymértékben bizalmatlanok a mezőgazdasági termelőkkel szemben.

A kereskedelmi bankok képviselői szerint bizalmatlanságuk egyik oka a nagyszámú déli megyei termelő, aki a felvett hiteleket nem törleszti a hitelszerződésben rögzített módon. Háromszéken más a helyzet. A bankok számára elfogadható lenne, ha az állam a mezőgazdasági hitelekre, az induló lakásprogramhoz hasonlóan, állami garanciát vállalna.

A szakigazgatóság vezetője arra kérte a termelőket, hogy a törvénnyel kapcsolatos észrevételeket beadványban összegezzék, hogy továbbítani lehessen a minisztériumba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-06-16: Gazdaság - x:

Mit nyújt nyáron a tó? — Kisgyörgy Zoltán

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem... — jobb szélen a Tavirózsa Motel
Egyre többek panasza, hogy a kánikulai meleg beköszöntével nem lehet fürödni a legnagyobb rétyi tóban. Jogos a panasz, hisz megyénk eléggé szegény erre alkalmas állóvízben. Sokan összekötnék az alkalmi rétyi kiruccanást a horgászással, egy hétvégi sátorozással. Ugyanakkor egyre több elszállásolási lehetőség kínálja magát a Nyír környékén, s az sem részesülhet a tóvidéki oázis áldásaiban, aki arra befizetett, aki ott napokat szándékozna eltölteni. Nem könnyű tükörképét adni az immár tűrhetetlen helyzetnek, mert a sok bába között elvész a gyerek. Ahány gond, annyi cégtől és közülettől függ annak megoldása. A tavat a vadász-halász egyesület bérli a rétyi önkormányzattól, a nyugati tópart magánterület, a két éve nem működő Tavirózsa Motel a volt szövetkezeti unió tulajdona...
2009-06-16: Gazdakör - x:

A tejtermelés elbírálása (Szakemberek fóruma) — Incze Péter

A tejmennyiség mint tulajdonság gyengén öröklődik, a heritabilitási értéke 0,2—0,3. Ez azt jelenti, hogy a tejtermelés bizonyos szinten tartása csak 20—30 százalékban függ az örökléstől, 70—80 százalékot a környezeti tényezők (takarmányozás, tartási mód, ápolás) határoznak meg. Ennek ellenére az örökletes tulajdonságok javítása jelenti a szelekciós munka fő célját.