Belgrád titokzatos föld alatti világa - Pietsch Lajos

2009. június 17., szerda, Magazin

Belgrád óriási föld alatti világa rejtély ma is a legtöbb ember számára, csak a szakemberek ismerik, akik olyan lyukacsosnak tartják a szerb város altalaját a sok föld alatti járat miatt, mint az ementáli sajtot. A belgrádi Underground klubban iszogatók közül csak néhányan tudják, hogy középkori tömegsír van a bár falain túl.

A város keresztény védői 1440-ben visszaverték a török megszállókat, mégpedig oly módon, hogy alagutakat ástak, és óriási, puskaporral töltött aknákat robbantottak fel. A török holttestek a kőtörmelék alatt maradtak, s elzárták az egyik alagutat, amely csak pár méterre van a bártól. Évszázadokon át a város támadói és védői alagutak óriási rendszerét ásták ki, erődöket, fegyvertároló helyeket, hadiszállásokat és bunkereket. Manapság csak alkalmi turisták, régészek vagy történészek tudnak Szerbia burjánzó fővárosának föld alatti rejtett világáról. ,,Ennek a világnak csak a töredékét, mintegy 15 kilométert fedeztünk és térképeztünk fel, ezzel épp csak a felszínt horzsoltuk" — mondta Vidoje Golubovic belgrádi történész, aki időnként túrákat vezet érdeklődőknek.

Éppen egy évtizede, hogy a belgrádiak a föld alatti alagutakban, bunkerekben húzták meg magukat a Koszovó miatti NATO-bombázások idején. Belgrád több mint ezeréves történelmében kelták, rómaiak, hunok, szlávok, bizánciak, magyarok, ottomán törökök, szerbek, az Osztrák—Magyar Monarchia és a németek megpróbálták uralni a Száva és a Duna összefolyásánál fekvő, stratégiailag fontos helyet, amelyet Európa kapujának tartottak. A föld alatti Belgrád akkor kerül megvilágításba, amikor munkagépek néha megtörik a mészkőbarlangokat, téglafalakat, vízelvezető rendszereket, amelyeket még a római korban építettek a Balkánon. ,,Bárhol ás le valaki, előfordulhat, hogy beletalál egy alagútba. Belgrád olyan, mint az ementáli sajt" — mondta Golubovic. A legtöbb alagút a II. világháború idején a német hadsereg hadiszállása volt, ahonnan a városra lehet látni, ma elhagyott és elzárt az emberek elől. ,,Erről a pontról a németek tökéletesen uralták a várost" — tette hozzá Golubovic.

Néhány belgrádi II. világháborús veterán még ma is emlékszik Belgrád veszélyes föld alatti világára. 1944. október 19-én a jugoszláv partizánok és a szovjet hadsereg elől menekülve a német katonák Belgrád központjában eltűntek egy épület belsejében. Belgrád hivatalosan 1944. október 20-án szabadult fel, de még hetekig német katonák bukkantak fel az alagutakból, sortüzeket adtak le, kézigránátot hajigáltak, majd ismét eltűntek.

Tavaly mintegy ötvenezer turista kereste fel Belgrádot, ám egyiküknek sem volt lehetősége ezt a föld alatti világot látni, de még a megerősített, biztonságos üregeket, a börtönt sem a Kalimegdán erőd alatt, pedig a Kalimegdán a város legismer-tebb látnivalója. A Kalimegdánt Andrea Cornaro és Nicolaus Doxat mérnök tervezte. A csillag formájú barokk erőd egy 17. századi osztrák erőd, egy 14. századi szerb és török bástya, valamint római kori falak keveréke.

A Reuters tudósítója egy kis alagút felfedezése közben Zimonyban (Zemun) — amely Belgrád északi részéhez tartozik — hajléktalanokra talált. Az Osztrák—Magyar Monarchia idején épült, télen is száraz alagutat ma ők lakják, néhány patkány és denevér társaságában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-06-17: Magazin - x:

Répa-pokolgépek

Répákkal okozott bombariadót egy művész Svédországban. A 35 éves férfi, Conny Blom fekete szigetelőszalaggal kötött csokorba murkokat, kék és piros huzalokkal megdrótozta őket, majd a tetejükre vekkert rakott.
2009-06-17: Magazin - x:

A patkány is jót röhög

A felnőttek és a gyermekek egyaránt mosolyognak, ha öröm éri őket. Sőt, még kacagnak is kitörő jókedvükben. A nevetés azonban német tudósok szerint egyáltalán nem csak emberi tulajdonság. A csimpánz például — vagy akár a patkány — szintén jót röhög, ha a helyzet úgy hozza.