Csak egyetlen napot szeretnék. Egyetlenegy napot, amelyben tiszta fényével úgy sugárzik a nap, mint a teremtéskor: szennyezetlenül. Mert tudnunk kell, hogy már a nap sem a régi, ötmilliárdos életet adó ragyogását szép lassan, de most már egyre gyorsabban beszennyeztük, beszennyezzük…

Csak egy napot szeretnék, amely mentes minden erőszaktól, gonoszságtól, bűbájosságtól, babonaságtól és ostobaságtól. Amely mentes a sok ártatlanul kiontott, kiöntött ragacsos vértől; teóriákkal, esztelen elméletekkel, ,,magasztos" maszatos maszlagokkal igazolt bűncselekmények garmadájától…

Csak egyetlen napot szeretnék, amelyen végre embernek, teremtett felelős léleknek, szeretni tudó, világot építő-szépítő és ápoló, szorgalmas őssejtnek érezhetném magam…

Csak egy napot szeretnék, amikor megszűnik a koncért a marakodás, a rettegett rettegés, az acsarkodás és agyarkodás, az ,,enyém-tiéd-övé" elve alapján soha meg nem oldható végtelen kapzsiság és önzés…

Csak egy árva szép napot szeretnék, amikor megérzem és tudom, hogy nem vagyok árva, nem vagyunk árvák! Amikor gondolatainkat, szívünk lüktetését, hangunk finom rezgését úgy közvetíthetjük érzékeny antennáinkon át mások felé szóban, tettben, zenében, műalkotásban, teremtésben, hogy azokat meg is értse a befogadó oly mélységes empátiával, együttérzéssel, hogy szinte eggyé válik velünk…

Csak egy napot szeretnék, amikor nem ideológiák, kificamított, kifacsart elméletek, ,,izmusok", ártalmas maszületett bálványok, pléhkrisztusok, álpróféták, álallahok és álmohamedek és álkábakövek vernek fejbe, kábítanak el, hanem képes leszek meghallani a jajt, észrevenni a nyomorultat, az elesettet, a szegényt, a megalázottat, a sok sebből vérzőt, az éhezőt, a csonttá soványodott koldusgyermeket, a fázót, a reszketőt, a hajléktalant, a hontalant, a bénát, a vakot…

Csak ezt az egy napot, csak ezt az egy kivételes, vagy mindennapi napot szeretném megérni egyszer, hogy szétoszthassam mindenkinek…

Amikor, azon a napon ,,a virágot csókoló madarat" rátok bízhatom, szabadon…