HázipatikaImmunerősítő influenzára

2009. június 18., csütörtök, Család
Az influenzához hasonló, a szívet és a tüdőt is megtámadó betegségek már nagyanyáink korában is léteztek.

Van egy családi receptünk, mely nagyon jól bevált: Egy nagyobb gerezd fokhagyma felének a levét préseljük ki, és néhány gyömbérgyökér-darabkát tegyünk egy csészébe. Adjunk hozzá egy evőkanál citromlevet és egy teáskanál mézet. Az így összeállított keverékre öntsünk forrásban lévő vizet, és legalább öt percig áztassuk. Leszűrve fogyasztandó. Forralni nem szabad! Ezt az italt naponta egy órával lefekvés előtt kell meginni. Amennyiben a betegség tünetei már valakin mutatkoznak, ebből az italból naponta háromszor kell egy-egy csészével meginnia. Amennyiben nem áll rendelkezésre friss fokhagyma, a fokhagymakivonat vagy -paszta is használható. (A fokhagymalé kinyerésének legegyszerűbb módja, ha a fokhagymagerezdet lereszeljük, majd vászondarabkába téve kinyomkodjuk.) A fokhagyma erős szagának elkerülése érdekében friss petrezselymet kell szétrágnunk. Naponta szedjünk C-vitamint. (józsa)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-06-18: Család - x:

Vakáció okosan

Kiürültek az iskolapadok, bezárnak az oktatási intézmények kapui. Kezdődik a nyári szünet a diákoknak és a folytonos aggódás ideje a szülőknek. Érdemes tehát leülnünk a csemetékkel, hogy kinek milyen elvárásai vannak a szabad idő eltöltésével kapcsolatban, illetve tisztázni az alapvető szabályokat a baj megelőzésére.
2009-06-18: Család - x:

Erdei csillagfürt - Puskás Attila

Kertjeink gyakori évelő dísznövénye az erdei csillagfürt (Lupinus polyphyllus) bokrosan magasra növő (1—1,20 m), fürtösen álló kékes virágzatával.