Erdei csillagfürt - Puskás Attila

2009. június 18., csütörtök, Család
Kertjeink gyakori évelő dísznövénye az erdei csillagfürt (Lupinus polyphyllus) bokrosan magasra növő (1—1,20 m), fürtösen álló kékes virágzatával.

Származását tekintve északnyugat-amerikai, de mivel már a XX. század elején nemes, többszínű változatait is elterjesztették, széthulló magvaiból mára spontán flóránkban is megtelepedett (kitűnő vadtakarmány). Ujjasan álló 11—13 levélkéje emeli díszítő hatását. Évelő ugyan, de két-három év után ajánlott felújítani magvetéssel. Szaporítható tőosztással is. Nehezen viseli el a szárazságot és a lúgos vegyhatású talajt. Hálás, hosszan virágzó csoport- vagy szegélynövény.

*

Pontosítás. Múlt heti írásomban (Az abszint lelke, 2009. június 11.) a vonatkozó rész összevontsága miatt félreérthető az ürmös bor, illetve az abszint mibenléte. Mindkettő tartalmazza a fehér üröm (Artemisia absinthum) kivonatát, de míg az ürmös bor (ismertebb nevén vermut) édes csemegebor, addig a Degas-festményen a két alak fogyasztotta abszint keserű anyagát alkohollal vonják ki, szeszes ital, és tartalmazza — ellentétben az illóolaj-tartalmú ürmössel — az abszintint, mely glikozidszerű anyag, és az írásban jelzett pszichikai hatás előidézésére alkalmas. Az esetleges félreértésért a szerző elnézésüket kéri.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-06-18: Család - x:

Immunerősítő influenzára (Házipatika)

Az influenzához hasonló, a szívet és a tüdőt is megtámadó betegségek már nagyanyáink korában is léteztek.
2009-06-18: Sport - x:

Országos sportcentrum Sepsiszentgyörgyön?

Hosszú kihagyás után sport témájú sajtótájékoztatóra került sor a Municípiumi Sport Clubnál. Sánta Károly klubigazgató volt a meghívó (és az első számú hiányzó; tehát gyertek hozzám, mert nem leszek otthon), de távollétében a megyei sportigazgató, Marian Ştiopu és a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Marius Urzică játszották a szónoki szerepet. A sajtótájékoztató napirendi pontjai: 1. A klub sportbázisa és annak átalakítása országos sportcentrummá, 2. Az MSC, 3. A generációk stafétája sportrendezvény.