Június 16-án Nagy Imre és mártÃrtársai újratemetésének 20. évfordulóján az m1 igencsak kitett magáért: egész napos műsorfolyamot szentelt a húsz évvel ezelÅ‘tti, mondhatni a nemzet egészét megmozgató történelmi igazságszolgáltatás megidézésének, amelyet ,,megfejelt" Orbán Viktornak a megemlékezés záróakkordjaként elmondott megrendÃtÅ‘ beszédével.
EbbÅ‘l, két évtizeden át, az egykori események politikai manipulációinak köszönhetÅ‘en nagyjából annyit jegyeztünk meg: a szónoknak volt bátorsága több százezres tömeg és ország-világ elÅ‘tt azt az ország- és nemzetmentÅ‘ belsÅ‘ parancsot ,,kiadni", hogy a szovjet hadsereg hagyja el Magyarországot. Ennek a mozzanatnak a kiemelésével tulajdonképpen a kezdeti Kádár-korszak súlyos felelÅ‘sségérÅ‘l, a megtorlás, a tömeges kivégzések és a bebörtönzések brutalitásáról hallgatólagosan az oroszok bűntetteire terelték a figyelmet. ,,Ha hiszünk a magunk erejében — mondta a szónok —, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászorÃthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elÅ‘l ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának azonnali megkezdésérÅ‘l."
Az Orbán-beszéd indÃtó passzusa is kimosódott a közemlékezetbÅ‘l, amely kemény és szarkasztikus szókimondással, mÃmelt értetlenséggel az akkori politikai vezetés szemébe vágta: ,,Mi értetlenül állunk az elÅ‘tt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy Å‘k Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetÅ‘k, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisÃtó tankönyvekbÅ‘l oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy mintegy szerencsehozó talizmánként — megérinthessék ezeket a koporsókat."
Temetésen nem szokásos a taps. A szokásrendet megbontva a tömeg tapsolni kezdett, majd ezt minden gondolatcsoport után megismételte.
Más tévéközvetÃtésekbÅ‘l tudjuk, hogy az újratemetés mekkora félelmet keltett és mennyi gondot okozott a politikai vezetésnek, az állambiztonságiaknak, akik fel voltak készülve arra is, hogy az esetleg lázongó tömegmegmozdulásokat miként ,,szereljék le".
A húsz évvel ezelőtti tisztességadás teljes terjedelmében való megismétlése arra is alkalmat teremtett, hogy rácsodálkozhassunk a hatalmas emberáradat fegyelmezettségére, az érzelmeket virágokba szuggeráló és koszorúkba transzplantáló csodára, s ezt egybevessük a húsz év utáni kordonos koszorúzásokkal, melyek éppen a legilletékesebbet, a népet rekesztik el a megemlékezés lehetőségétől. Ez viszont azt is jelzi, hogy a hatodik koporsóban valóban eltemették az azóta eltelt húsz évet.
Viszont a kordonbontó tévés közvetÃtés is jelzi, hogy lehet — lesz — feltámadás.
