De szép, de romantikus volt minden tavaszi, nyári éjszaka, ó, és fantasztikus: őszi éjszakákon át a gyermeki színeket borzongató mesélők suttogó hangja, a fák lombjai közt síró-duruzsoló szél hatására a szomorú arcokra hulló füstszínű hajúak haja, melyeket az égen úszkáló felhők mögül elő-elő bukkanó holdfény világított meg az erősödő széltől az arcokra csapódó uszadt falevelek csókja, ebek rohamos csiholása, lovak fölnyerítése, kisdedek sírása. De szomorú látvány: panaszos, gyászos kesergősöket dalolók orcáján a csillogó könnyek, mintha még a szél is elröpíteni akarta volna őket, mintha a hold szánakozó lett volna: utat törtetett magának a felhők falain át, hogy meglássa, meghallja az aranykezű prímások zokogó hegedűinek hangját! Néha-néha az aranykezű prímások meglepetésszerűen hagyták abba a kesergősöket, és rátértek a ropogós csárdásokra, ingadozó-reszkető rezgős polkákra, verbunkosokra, mazurkákra, a román kettősre és lelkükből fakadó tüzes roma táncokra, melyek viperákként csipkedték a huncutkodó-kacsingató szép lányok talpát, kik csillogtak-villogtak ékszereiktől, kik ifjú, büszke szeretőjükkel ijjogva-vijjogva táncra keltek, hogy a jó öreg Vajdát és szép méltóságos nőnek illő öreg nejét mosolyogni lássák!...

Minden tánc, minden dal, minden mese, minden rege őnéki, az ifjú éveiért könnyező-sóhajtozó jó öreg Vajdának szólt... Ki a legszebb, leghosszabb mesét tudta mondani, ki igazán el tudta ámítani a tűz körül üldögélőket, az elnyerte a Vajda jóságos dicsérő szavait, és két liter, málnából, szederből, áfonyából, csipkebogyóból készített ,,angyalbort, melyhez hasonlót csak a bizánci hercegek ittak..."

Mintha ma is a fejemen érezném a Vajda simogató, forró tenyerét, mintha ma is hallanám kellemes beszédhangját: ,,Kis testvérkém, te is könnyezel a dalainkra?!..."

— És dalolni tudsz, ,,könnyező pacsirta!"

— Tanuld meg, szeresd meg dalainkat, meséinket, aztán oskolába járj, írj és dalolj!

— Soha el ne feledd Vajda bátyó szavait, írd meg, írd meg, ha mégis megjön a ,,Reggel", hogy őseinket spanyol hajósok hurcolták ki India földjéről!....

— ... legyél majd a Vajda. Dalolj, mesélj, írj, tanulj."

És szérum lett az örök gyászt adományozóm, kialakult bennem a dalolás, mesemondás szeretete... Mint kíváncsiskodó gyermeket, minden érdekelt, minden fejemben rögződött, mindeneket szívemben raktároztam, pedig alig hatéveske voltam 1956-ban...

Nem hagytak érvényesülni a kommunista rendszerben, nem dalolhattam, nem mesélhettem! Elmúlt a sok szép idő, az ifjúság... Öreg lettem... Jövőre hatvan leszek, ha megérem, és megjött a ,,Reggel"! Bemutatok néhány mesét, fogadja szeretettel a kedves olvasó! Ha életidőm engedi, sokat, de sokat ígérek az egykori füstölgő tüzek körüliek meséiből, sorsaikról...

Áldja meg önöket az Úr egészséggel, békességgel!