Gabonakörök a Krasznodari területen

2009. június 20., szombat, Magazin

Ismeretlen eredetű rajzolat jelent meg a Krasznodari területen egy búzamezőn ― jelentette az Interfax orosz hírügynökség Vagyim Csernobrovra, a Koszmopoiszk (Kozmokeresés) elnevezésű nemzetközi tudományos egyesület koordinátorára hivatkozva. A rajz nyolc körből és körülöttük lévő gyűrűkből áll, amelyek érintkeznek egymással. A körök átmérője eltérő, 5 és 25 méter közötti.

Csernobrov szerint az egyesület tagjaiból álló csapat június elején érkezett a Novokubanyszk város közelében lévő táborába, mert előre kiszámították a körök várható megjelenésének időpontját. Mint mondta, az egyesület már a szovjet idők óta kutatja az ilyen jelenségeket, így hatalmas az archívuma, és előre ki tudja számítani a körök újbóli megjelenésének valószínűsíthető idejét, habár a helyét még nem látja előre. Azt is elmondta, hogy az említetten kívül Armavir mellett, egy farmer földjén is megjelentek körök, de a gazdálkodó hamar megsemmisítette azokat, nyilván attól tartva, hogy az ismeretlen eredetű jelenség miatt nem tudja majd eladni a gabonáját. Végül beszámolt arról, hogy a most megjelent köröket videóra rögzítette az egyik helyi tévéállomás, az egyesület tagjai pedig fotókat készítettek madártávlatból. A fényképeket hamarosan felteszik az internetre.

Csernobrov szerint a térségben egy héten belül megismétlődik majd a jelenség, vagyis újabb gabonakörök lesznek láthatók. Hozzátette, hogy nem mondja meg előre ennek időpontját, bár már kiszámolták. Nem szeretnék azonban, ha tréfás kedvű emberek megpróbálnának hasonlókat rajzolni a mezőkre. Alighanem ebben az évszakban valamiféle ,,ablak" nyílik, és ilyenkor keletkeznek a körök. Az egyesület ennek okait még tanulmányozza ― közölte.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-06-20: Magazin - x:

Cseh Tamás-nap a Duna Televízióban

Ha valaki körülnéz majd a 20. század második felének archívumában, hogy megtudjon valami pontosat és fontosat a 70-es, 80-as és 90-es évekről, biztos, magához veszi majd örök megőrzésre egy krónikás, bizonyos gitáros-énekes ember felvételeit.
2009-06-20: Magazin - x:

Helikopterrel mentették a halakat

Különös módon mentették meg biológusok egy veszélyeztetett halfaj 250 példányát az Egyesült Államokban: helikopteren és furgonon költöztették el az erdőtűz által fenyegetett kopoltyúsokat.