Bajor az ötvenes években, a proletkult felvirágzása idején kezdett paródiákat, szatírákat írni, egyik legnagyobb hatású verse, az 1952-ben (!) keletkezett Füstöl az acélkalapács önmagában is a korszak ,,lírai elvárásainak" szarkasztikusan zseniális megfogalmazása, híres sora ,,hogyha megnövök, traktor lesz belőlem", önkörén belül tökéletesen fogalmazza meg azt, amit akkor a kommunista párt elvárt a költészettől. Mondhatni hátborzongató, maró realitással!...

Kötetben először, humoreszkekkel együtt, a Kerek perecben, 1955-ben jelentek meg ezek a gúnyversek, a könyvnek akkora sikere volt, hogy másfél évre rá, jelentékenyen kibővítve újra kiadták, a második kiadás tartalmazza az Eminescu-versfordítások paródiáit, de nem szerepel benne a hírhedett, nagy visszhangot kiváltó Szabédi-paródia, költői ,,válasz" A pacsirta című híres szatirikus versére, ami kiváltotta Szabédi László indulatait, s ezért csak az Utunkban jelent meg, kötetben nem... Nemrég közölte újra a Helikon — Szőcs István jegyzetével, ami szintén vitát váltott ki, Kántor Lajos rendkívül felháborodottan reagált rá, még évtizedek múltán is Szabédi-ellenes támadásnak fogva fel... Ezzel együtt A vöcsök kikerülhetetlen darabja Bajor Andor szatíraírói munkásságának és a korszak irodalmának.

Később a Répa, retek, mogyoró (1962) is nagyszámú paródiát és szatírát tartalmazott, s a Pokoli különkiadás (1968) is, itt olvasható többek között a három, nagy hatású Lila Leó vers, mely magas színvonalon összegezi a proletkultos költészet ,,átalakulásait", majd a paródiák az Utunk szilveszteri számaiban két évtizedig több-kevesebb rendszerességgel megjelenő különkiadásába, az Ütünkbe költöznek. (Ennek teljes anyaga — Bajor nem csak költőket, próza- és tanulmányírókat, kritikusokat is parodizált — 2000-ben már megjelent, Bajor el-elakadó összegyűjtött műveinek sorozatában...)

Az Ütünk is rendszeresen közölt paródiákat, itt figyelhető meg, az irodalom, a költészet átalakulásával együtt hogyan változik Bajor paródiaíró módszere, akár a virtus a korszellemhez, idomul a megváltozott viszonyokhoz.

Mondják, minden irodalom olyan paródiaírókat kap, amilyeneket érdemel. A romániai magyar irodalomnak — és ezen belül a költészetnek — nagy szerencséje volt a villódzóan szellemes, metszően szarkasztikus Bajorral, aki évtizedekig tartotta morgolódó pályatársai elé görbe tükrét, s hogy mikor és mit vett észre, bizonyítják például a Szemlér Ferenc- vagy a Kányádi Sándor-, a Kiss Jenő- vagy a Lászlóffy Aladár-paródiák. (Bajor figyel kedves költőire, évtizedeken át ,,kíséri" őket!)

Összességében, túlzás nélkül mondható, hogy ez a gyűjtemény a romániai magyar líra történeti és fejlődésrajza is, s ezért nélkülözhetetlen, és feltevésünk szerint joggal tarthat számot az érdeklődésre...

Igen, ilyenek történtek velünk, ez is, az is megesett.

És ilyenek voltunk!…