— A hetvenes évek elején minden bajnoki évben versenyben voltatok a B-osztályért, de hol a Brassói Traktor, hol a Fogarasi Nitramonia, hol a Dicsőszentmártoni Kémia, hol Székelyudvarhely megelőzött a célvonal előtt. Aztán jött 1974, amikor Public Antal edzősége alatt húsz év kihagyás után újra B-osztályba vittétek a Sepsiszentgyörgyi OSC-t, de nem tudtatok a B-osztályban ragadni.

— Így van, kiestünk, s én akkor lemondtam, és szívvel-lélekkel a családnak akartam szentelni életemet. A tengerre készültünk, a jegyünk is megvolt, amikor hivatott Hegyi igazgató. Az irodájában volt Székely Albert, azaz Szöszi bácsi és egy ismeretlen férfi, aki Titi Popescu néven mutatkozott be. Meggyőztek, rávettek, hogy folytassam a focit. Jó, mondtam, de engedjék meg, hogy előbb elvigyem családomat a tengerre. Engedték, s ott, a tengeren olvastam a Titi Popescu edző vetette csapat első bajnoki eredményeit: Olt—Szecseleváros 0—0, Székelyudvarhely—Olt 5—0. A harmadik fordulóban léptem pályára Brassóban a Kárpátok ellen, és győztünk 2—1-re, és innen csak felfelé ívelt a csapat útja egészen a B-osztályig, ott pedig az 5. helyig. Ehhez csak annyit még: életem legjobb, legképzettebb edzője volt Titi bácsi. Művelt, kitűnő szakember, edző, pszichológus, pedagógus egy személyben.

— Gyuri, sok évet töltöttél a textilgyári csapatban. Nem véletlenül vártad, hogy a katonaságból minél előbb hazagyere, volt, kellett lennie valami vonzónak ebben az egyesületben, természetesen túl a minden esztendőben rendszeresen megszervezett sportbáljain.

— Volt, sok jó volt. Hogy csak egyet említsek, a premizálás és a vezetőség őszinteségének kapcsolatát. A bajnoki év előtt bejelentették a dupla prémiumot, ami azt jelentette, ha nem veszítünk mérkőzést, a prémium duplázódik. Hét meccset nyertünk sorozatban, a nyolcadik meccsre az éllovas Dinamo Victoria érkezett. A találkozó előtt bejött a szakosztály elnöke, Orosz Anti bácsi, és azt mondta: Fiúk, úgy fociztok, ahogy tudtok, prémium nincs, mert a kassza kiürült. Az őszinteség meghatott, s focizni kezdtünk úgy, ahogy tudtunk, ez pedig 1—0-s győzelmet eredményezett. A vezetőség, látva hozzáállásunkat, kedden egy-egy csomaggal várt bennünket, a csomagban textilgyári termékek voltak, értékük meghaladta a dupla prémium összegét. Ez a gesztus egy igazi, csapaton belüli összhangra, vezető és játékos közötti jó kapcsolatra utal.

— Volt egy időszak, amikor a textilgyári vezetés a termelés érdekében eltekintett a labdarúgók hétfő délelőtti gyári jelenlététől, mert így nem zavarták a sok-sok szurkoló munkáját.

— Amit én mondhatok: jó, hogy mint labdarúgó a textilgyárnak sokat, nagyon sokat köszönhetek, de én sem hagytam cserben a gyárat, minden reggel pontosan bementem dolgozni, és a délelőtti edzésig pontosan végeztem a munkámat, igaz, nem fizikai munka volt, hiszen technikumi végzettségemmel referensi szerepkörben tevékenykedtem.

— Mint labdarúgó, aki annyi sokat tettél a város labdarúgásáért, ért-e valamilyen rendkívüli megtiszteltetés?

— 1973-ban az a megtiszteltetés ért, hogy a megye legjobb labdarúgójának, az év 3. legjobb sportolójának választottak (1. Ambrus Erzsike atléta, 2. Keresztes Kati kézilabdázó), a csapatok rangsorában: 1. az OSC labdarúgócsapata, 2. az OSC ifjúsági focicsapata (edző: Domokos Sándor), 3. az OSC női kézilabdacsapata.

— Edzősködtél is.

— Egy évet edző-játékos voltam a Kovásznai OJT-nél, de sajnos az elveim nem fértek össze a csapat „atyja", Becsek Gabi elveivel. Abbahagytam, visszavonultam.

— Jómagam is szemtanúja voltam, és többször is, hiszen akkoriban, mint tudósítója az OJT mérkőzéseinek, bejártam az öltözőbe, hogy halljam a mérkőzés előtti taktikai utasításokat, amikor Becsek az 5-ös számú mezt a hóna alá csapta, s a többit odadobta játékosainak, hogy osszák szét... Az egykori mikós diákok legendákat mesélnek rendkívüli labdaérzékedről...