NövénytermesztésAlgaalapú szerves levéltrágya - Incze Péter

2009. június 30., kedd, Gazdakör

A levéltrágya alapanyaga a zöld alga

A szlovákiai AET Slovakia zöldalga-alapú, környezetbarát levéltrágya-termékeit, melyeket Romániában az Euvikov kft. forgalmaz, a kézdivásárhelyi Kovács Zoltán ismertette az igazgatóság szakemberei előtt.

A termék használata 15—20 százalékos terméknövekedést eredményez — állítja a forgalmazó. Ennek bizonyítására Aldoboly határában két, a megyei igazgatóság egyik szakemberének gondozásában álló ötvenáras burgonyaparcellát permeteztek az Organic Green Gold (szerves zöld arany) nevű levéltrágyával. Az összehasonlítás érdekében természetesen néhány sort permetezés nélkül hagytak. A kísérleti parcellákon elért eredményre ősszel, a betakarítás után visszatérünk.

Az intenzív mezőgazdasági formák elterjedésével, a közlekedés, az ipari termelés nagymértékű fejlődésével együtt járó káros kibocsátások környezetünkben, a növénytermesztésben is előnytelen változásokat hoztak. Ez a változás a talaj, a felszíni vizek, a növény- és állatvilág, sőt, az élelmiszer kémiai összetételének, mikroelem-tartalmának kedvezőtlen módosulásában is felmérhető. A táplálkozási lánc végén lévő emberre és az állatokra nézve is káros. A folyamat a mérgező hatású mikroelemek feldúsulásával, illetve a létfontosságú mikroelemek koncentrációjának csökkenésével jellemezhető. Ezért napjainkban a mezőgazdasági termelésben változásra van szükség. A legfontosabb feladat olyan társadalmi felfogás kialakítása, amely megakadályozza az élővilág pusztulását.

A mezőgazdaságban ez az új, korszerű termelési technológiák kialakításával és a hozzá tartozó környezetbarát tápanyagok alkalmazásával oldható meg. A gondolkodva gazdálkodó ember felelősségét felismerve új utakat, gyógyító, rehabilitáló módszereket keres, hogy jelenét és jövőjét a föld jövőjével, ismét lelkiismeretes kézzel formálja. Ennek megvalósítását segíti elő a szerves levéltrágya a növénytermesztésben.

Az ökogazdálkodásban a biotápanyagok alkalmazása a jövőt meghatározó eszköz, egyben alkalmazott környezetvédelem. Az Európai Unió elvárásainak megfelelően és saját érdekünkben meg kell szüntetni a növények termesztésének során is a talaj- és környezetszennyezést az élő szervezetet károsító, toxikus anyagokat nem tartalmazó termékek előállításával.

A szerves levéltrágya a növények fejlődését serkentő, növénytápláló algatrágya és termelő berendezése, a talaj termőerejét fokozó mikrobiológiai készítmények ennek a megújító folyamatnak a részei. Mind a két termék kitűnő eredménnyel alkalmazható a hagyományos és biotermesztésben. Az algaalapú levéltrágya a mezőgazdasági növénytermesztés részére készített, összetett hatású biotápanyag. Zöld színű, kellemes szagú folyadékkoncentrátum, amelyet a használati útmutató szerinti töménységben, illetve szaktanács alapján, vízzel hígítva kell felhasználni. Nem mérgező, nem éghető, nem robbanásveszélyes anyag, használata nem jelent semmiféle veszélyt sem az emberekre, sem az állatokra, sem a környezetre. A levéltrágya teljes mértékben hasznosuló, környezetbarát növényi tápanyag. Elemtartalma: N, P, K, Fe, Cu, Zn, Ca, Mn, Mg, B, Ti, V, W, valamint tizenhatféle aminosav, vitaminok, a növény fejlődését serkentő anyagok (auxin, citokinin). Valamennyi növényi kultúrában a hagyományos, illetve a biotermesztésben egyaránt alkalmazható, hiszen összetett módon hat a talaj és a növény együttes rendszerére. Ennek egyik oka éppen összetételében rejlik, hiszen az oldott tápelemeket a növény gyökérzetén és levélzetén keresztül egyaránt fel tudja venni. A mezzo- és mikroelemek elősegítik a fiziológiai és biokémiai folyamatok lezajlását, a harmonikus növényfejlődést.

A cég képviselőjének elmondása szerint az elmúlt években az Organic Green Golddal folytatott termelési kísérletek Magyarországon, Európában és a világ számos országában (pl. Olaszország, Svédország, Dánia, Szlovákia, Törökország, Finnország stb.) egyértelműen bebizonyították, hogy az ilyen levéltrágya alkalmas a vegyszermentes növénytermesztésre. A különféle növények (pl. gabonafélék, paradicsom, paprika, uborka, gyümölcsök és virágok stb.) elért eredmények is igazolták, hogy a növények termése meghaladja a megszokott átlagokat, de ezen felül az így termesztett növények beltartalma, színe, íze és formája is sokkal kedvezőbb. A növények betegségekkel és kártevőkkel szembeni ellenálló képessége fokozódik. Sok esetben az így kezelt beteg növények újra fejlődésnek indultak. A cég felhasználási útmutatója szerint általában két permetezés ajánlott, mindkét alkalommal 10—15 liter levéltrágyát oldva fel 300—400 liter vízben. A kijuttatás megoldható együtt a gyomosodás, illetve a gombásodás elleni permetezéskor is, mivel a növényvédő szereknek a levéltrágyára semmilyen ismert hatása nincs, és egyik sem veszít hatásából.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1341
szavazógép
2009-06-30: Gazdakör - x:

Sietni kellene az első kaszálással (Idényben) - Incze Péter

Háromszéket járva kissé aggasztó jelenség tapasztalható: a réti és hegyvidéki szénák közel fele kaszálatlanul öregszik meg a lábán. Gazdáink általánosan téves hajlama, hogy kivárják, amíg a kis növésű aljfüvek (réti perje, angol perje, vörös csenkesz, taréjos búzafű, csillagpázsit) jól felnőnek, és ez a magasabb növésű szálfüvek és pillangósok elöregedéséhez vezet, nagymértékben csökken ezáltal a szénafű értéke.
2009-06-30: Gazdakör - x:

Hírlugas — Ferencz Csaba

Egy vagon tej
Mintegy 100—120 000 liter tej értékesítése hiúsult meg azáltal, hogy a legnagyobb háromszéki feldolgozó három hétvégén nem vette át a nyers tejet a gazdáktól. Ötvös Mózes, a szarvasmarhatartó gazdák megyei egyesületének elnöke közölte, információi szerint mintegy félszáz tejcsarnokban szünetelt a szombat-vasárnapi átvétel, de a Covalact vezetőivel folytatott egyeztetés után július első hétvégéjétől visszaáll a régi rend.