Újabb hírek Michael Jackson haláláról

2009. június 30., kedd, Magazin

A magánorvos nem adott erős fájdalomcsillapító injekciót Michael Jacksonnak halála előtt — közölte az orvos ügyvédje vasárnap, cáfolva az erről szóló híresztelést. Conrad Murray kardiológus soha nem adott és még csak fel sem írt Demerolt vagy OxyContint a szupersztárnak — mondta az ügyvéd, akinek közléséből először kerültek nyilvánosságra információk arról, mi történt az énekes hirtelen szívmegállásakor.

Murray ágyban fekve, eszméletlen állapotban talált rá Jacksonra, még meleg volt a teste, és kitapintható gyenge pulzusa, de már nem lélegzett. A meglepett orvos azonnal újraélesztést alkalmazott. Egyes állítások szerint a doktor helytelenül hajtotta végre az újraélesztést, az ügyvéd azonban kijelentette: Murray képzett doktor, tudta, mit kellett tennie.

A Jackson család tagjai és a popsztárhoz közel állók a titokzatos haláleset után azt mondták, aggódnak, hogy a fájdalomcsillapítóknak szerepük lehetett a tragédiában. Ezt erősítette meg a hivatalos pénteki boncolás eredménye is, amely szerint az énekes bizonyos gyógyszereket szedett.

Az ügyvéd közölte: az orvos — akit kétszer is meghallgatott a rendőrség nem gyanúsítottként, hanem tanúként — addig nem lép a nyilvánosság elé, amíg a rendőrségi és a boncolási vizsgálat be nem fejeződik. ,,Az egyik legjobb barátja halt meg, lényegében a karjaiban, (de) beszélni fog" — mondta az ügyvéd. Jackson családja azonban furcsának találja az orvos viselkedését, aki a tragédia után eltűnt, senki nem tudta elérni. A család tudni akarja, mi történt a popsztár halálát megelőző tizenkét órában. Michael Jackson egyébként ragaszkodott ahhoz, hogy Murray elkísérje őt londoni koncertsorozatára, az orvos havi 150 000 dollárt kapott volna.

A család még nem döntött Jackson búcsúztatásáról, de némely értesülések szerint a temetést talán szerdán rendezik meg az énekes kaliforniai Neverland álombirtokán. Azt nem tudni, mi lesz a sorsa a Neverland birtoknak, és vita kezdődött gyerekeinek sorsáról is. Az énekes szülei — Joe és Katherine Jackson — vasárnap közölték: kizárólag nekik van joguk rendelkezni fiuk ügyeiben, beleértve gyermekei elhelyezését is. A szülők kifejezték őszinte köszönetüket mindenkinek a világon, aki kinyilvánította szeretetét és támogatását Jackson halála óta.

Hofer László

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-06-30: Magazin - x:

A Sepsiszentgyörgyi Halászegylet megalakulása - Józsa Lajos

A sepsiszentgyörgyi Ipartestület 1926-tól számos kulturális, sport- és nem ipari társulat létrehozására engedte át a gyűléstermet.
2009-06-30: Magazin - x:

Az opera a szívnek szóló muzsika

Lassítja a szívritmust és csökkenti a vérnyomást a jó zene. A legjobb segítség a stroke rehabilitációja során az érzéseket kiváltó operamuzsika — mint például Puccini Turandot-jából Calaf Nessum Dorma kezdetű áriája, amely tele van crescendókkal és diminuendókkal, vagyis a hangerő gyakran változik — állítják olasz kutatók.