A tábor házhoz jött - Fekete Réka

2009. július 1., szerda, Kultúra

Nem csak megtanulták, meg is szerették a táncokat

Nem muszáj elutazni, és az egyre drágább tábori napidíjat kifizetni azért, hogy negyven-ötven gyermek együtt lehessen. Otthon, bármelyik településen meg lehet szervezni a napközis táborozást.

Felsőcsernátonban egy hétig csak aludni járt haza egy csapat gyermek, reggeltől estig a Bod Péter Népházban tanulták a felcsíki és moldvai csángó táncokat, énekeket, faragtak, nemezeltek, bútort festettek és gyöngyöt fűztek, úgy töltötték a napokat, mint az igazi táborban. Mindehhez nem kellett egyéb, mint kezdeményezés, pályázás és egy kis szervezés, amit a Háromszéki Mára Szociális és Kulturális Egyesület és néhány helyi tanár vállalt magára. Nem csak a gyermekeknek volt hasznos ez a néhány nap, hanem az oktatóknak is. Lelkes csapat verődött össze, ami manapság — amikor gyakoribb a széthúzás, mint az összetartás — nagy kincs. Egy hétig élettel telt meg a tavaly felavatott népház, amelyet egyre inkább magáénak érez a falu népe, benépesíti olvasó- és számítógéptermét, valamint a nagy előadótermet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-07-01: Kultúra - x:

Drámások Árkoson

A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a Bolyongó Színházi Egyesület szervezésében országos drámatábort tartottak múlt héten az árkosi iskolában és kultúrházban.
2009-07-01: Magazin - x:

Lorin Maazel elbúcsúzott

Még be sem intett karmesteri pálcájával, máris kitört a tapsvihar: a közönség így ünnepelte búcsúkoncertjének kezdetén Lorin Maazelt, aki hét éven át állt a legrégibb amerikai szimfonikus zenekar, a New York-i élén.