MementóDemes Dezső - Kisgyörgy Zoltán

2009. július 1., szerda, Magazin

Negyvenöt évvel ezelőtt helyezték örök nyugalomra a sepsiszentgyörgyi köztemetőben. Sokoldalú egyéniség, ezermester, feltaláló, tollforgató költő-író volt. A Brassó megyei Keresztváron született 1907-ben.

Az elemit szülőfalujában, majd Sepsiszentgyörgyön végezte, ahol édesapja, Demes Elek (1877—1964) igazgató-tanító volt. A Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen hallgatott előadásokat. Első írásai — dr. Keresztes István főszerkesztő biztatása nyomán — a sepsiszentgyörgyi Székely Népben jelentek meg. Vargha Béla feltaláló mérnökkel szabadalmaztatták az alumíniumhegesztés egyik modern módszerét, nevükhöz fűződik egy korszerű rakodó-ürítő-emelő gép feltalálása. Az ő tervei alapján épült fel a tusnádfürdői Csukás-tó partján az egykori kultúrotthon. Városi tanácstagként zsidókat mentő akciót is szervezett. Több mint száz versét (Demes Dezső összes költeményei, Sepsiszentgyörgy, 1935) a Minerva Nyomda adta ki. Ebben a kötetben jelent meg Háromszék vármegye községei dalban címmel tizennyolc községet dicsérő, illetve kigúnyoló rigmusa. Verssel szerepel a Töviskoszorú című, istenes verseket tartalmazó gyűjteményben, melyet Égető Árpád baróti könyvnyomdájában adtak ki 1936-ban. Helyettes vőlegény című regénye kéziratban maradt, Magas fordulatszám című filmforgatókönyvét a Nemzeti Levéltár őrzi. A torjai egykori tébécészanatórium raktárnokaként a Büdösbarlangban vetett véget életének 57 éves korában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-07-01: Magazin - x:

Lorin Maazel elbúcsúzott

Még be sem intett karmesteri pálcájával, máris kitört a tapsvihar: a közönség így ünnepelte búcsúkoncertjének kezdetén Lorin Maazelt, aki hét éven át állt a legrégibb amerikai szimfonikus zenekar, a New York-i élén.
2009-07-01: Magazin - x:

Képzett kutyák cukorbetegeket mentenek

Kutyákat képeznek ki Nagy-Britanniában arra, hogy figyelmeztessék diabéteszes gazdijukat, amikor utóbbiak vércukorszintje veszélyesen esik. A kutyák sok helyszínen, változatos körülmények között bizonyították már, hogy kiváló szaglásukkal és intelligenciájukkal emberi életeket menthetnek. Ezen túlmenően kiszimatolják a kábítószert, robbanóanyagot, de akár a rákos sejteket is.