Bejegyezték a Most—Híd pártot Szlovákiában

2009. július 4., szombat, Világfigyelő

A szlovák belügyminisztérium bejegyezte a Most—Híd szlovákiai pártot, amelyet a Magyar Koalíció Pártjából (MKP) kilépett parlamenti képviselők alakítottak — közölték tegnap Pozsonyban. A párt hivatalos bejegyzéséhez legalább 10 000 támogatói aláírásra volt szükség.

Bugár Béla, az egyik alapító a hét elején jelentette be, hogy majdnem 30 000 aláírást gyűjtöttek össze, s kérték a párt hivatalos bejegyzését. ,,Nem tudok róla, hogy lenne még egy párt, amelynek ilyen rövid időn belül ennyi aláírást sikerült összegyűjtenie. Számunkra ez bizonysága annak, hogy van igény egy olyan új pártra, amely stabil és kiszámítható, s magáénak tartja a tisztesség és a felelősség eszméit" — mondta újságíróknak Bugár. Az MKP volt elnöke és négy képviselőtársa a közelmúltban jelentette be, hogy kilép az MKP-ból, és Híd néven új magyar pártot alapít, amely szlovákokat is vár soraiba. Kilépésüket a parlamenti képviselők — Bugár Béla, Gál Gábor, A. Nagy László, Bastrnák Tibor, Nagy Zsolt — azzal indokolták, hogy nem értenek egyet az MKP mai vezetésének politikai stílusával.

Csáky Pál, az MKP elnöke az új párttal kapcsolatban kijelentette, ,,nem örülünk neki, ám nem is nyugtalanít különösebben. Mi végezzük tovább a dolgunkat. Az MKP a szlovákiai magyarság egyetlen pártja, és az is marad, az új párt nem magyar pártként definiálja magát." Csáky azt állítja, hogy a szlovák ellenzéki pártok — a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom — az MKP mellett állnak. A politikus szerint a Híd ,,az asszimiláció pártja". ,,A Híd egy olyan tákolmány, amelynek az egyik oldalára felhajtják a megtévesztett magyarokat, hogy azokból a másik oldalon szerencsétlen, asszimilált emberek jöjjenek le. Nemzeti szempontból ez vágóhíd, nem kérünk belőle!" — hangoztatta, hozzátéve, hogy bár a Híd állítólag megpróbálja elcsábítani az MKP híveit, a párton belüli helyzet nyugodt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-07-04: Világfigyelő - x:

Finomít a kulturális tárca (Szlovák államnyelvtörvény)

A szlovák államnyelvtörvény nem vonatkozik a nemzeti kisebbségek sajtójára — közölte a pozsonyi kulturális minisztérium tegnap. Állásfoglalásában a tárca arra a Sme napilapban megjelent értesülésre reagált, miszerint a kisebbségi sajtóban a jövőben szlovák nyelven is fel kellene tüntetni a szlovákiai helységneveket és a földrajzi megnevezéseket.
2009-07-04: Világfigyelő - x:

Nem tolakszanak a budapesti látogatásért

Miroslav Lajcák szerint Pozsony semmiképpen sem akarja rákényszeríteni Budapestre Robert Fico miniszterelnök magyarországi látogatását. A szlovák külügyminiszter nyilatkozatában Bajnai Gordon magyar kormányfő szavaira reagált, aki szerint a magyar—szlovák kormányfői találkozót csak akkor lenne érdemes megtartani, ha a felek meg tudnak oldani egy problémát, vagy új, pozitív kezdeményezéseket tudnak tenni.