A törvény minden előírását ugyanis képtelenség betartani, hiszen kinek van fizikai ideje és ereje a termőterületet bekeríteni, kutyákkal vagy személyesen őrizni, hatékony vadriasztókat felszerelni. A gazda pedig marad a hatalmas kárral és keserűséggel, meg sem meri próbálni a pénzt és idegeket igénylő peres igazságkeresést. A következőkben néhány hasznos tanácsot adunk a termőföldek megvédésére.

A vadkár elsősorban táplálékhiányra vezethető vissza, ennek oka a vadállomány elszaporodása is anélkül, hogy valaki szakszerűen gondoskodna a vadak takarmány-kiegészítéséről. Nyugatabbra fekvő országokban ez már jól működik, a vadaknak külön földeket művelnek, etetőket építenek, visszaszoktatván őket természetes élőhelyükre. Ha a nagyvadnak nincs meg az élettere, nem elégséges a takarmány, akkor mindenféle védekezésünk ellenére rövidesen megtalálja a módját, hogy behatoljon a termőföldre, és ott kárt okozzon. A kisgazdának pedig a kis vadkár is nagy veszteséget jelent.

A most érvényben levő törvények nem a legkedvezőbbek a vadkárok megelőzésére a kistermelő szempontjából. A vadkárok keletkezésük szerint lehetnek taposási, túrási, legelési vagy kikaparási veszteségek, járhatnak elenyésző, részleges vagy teljes kárral. A túlszaporodott vadállományt az erdő már nem képes eltartani, így a könnyen elérhető és a számára megélhetést biztosító mezőgazdasági kultúrákat keresi meg, sőt, némely nagyvadak (vaddisznó, szarvas) ott is élnek az év bizonyos időszakaiban.

A szántóföldön a vad távol tartása a területvédelemmel oldható meg. Ez négyféle módszerrel lehetséges: mechanikai, fizikai, biológiai és kémiai eljárásokkal. A mechanikai vadelhárítás legrégibb és legismertebb módja a kerítés, ami a szántóföldön csak ritkán és csak a kis területek esetében alkalmazható. Ugyanebbe a csoportba tartoznak a különböző hangriasztások (kereplők, karbid- és riasztólövések). Ezek a módszerek nem a legmegbízhatóbbak, hiszen a vad hamar megszokja, ha egyéb, számára kellemetlen élmény nem kapcsolódik hozzá. A fényriasztók (villogó-lámpák, törött üveg, fóliacsíkok) eredményessége is hasonló. Ugyanígy hatástalanok a mozdulatlan madárijesztők is. Fizikai módszerként a legmegfelelőbb megoldás a villanypásztor használata lenne. A működése ismert, a csökkentett feszültség kellemetlen, de nem okoz fiziológiai károsodást a szervezetnek. Ma már léteznek nagy kapacitású, 220 voltról vagy akkumulátortelepről táplált, újabban pedig napelemes villanykerítések, amelyeknek huzala akár 20—30 kilométerre is elnyújtható. Biztos védelmet ad, de hátránya, hogy naponta ellenőrizni kell, mivel ha fű vagy más növény hozzáér (felnő) a dróthoz, az áramot elvezeti, veszteség lép fel. Hasonló a helyzet akkor is, ha a huzal megsérül vagy elszakad. A villanypásztorok ára, minőségtől függően, 5—10 millió lej körüli, de ha arra gondolunk, hogy tavasszal és nyáron kitűnően használhatjuk a legelők előnyös szakaszosítására, ősszel pedig a vadkárok elleni védekezésre, nem is tűnik túlságosan drága befektetésnek. Biológiai vadelhárításnak számít a terület bekerítése, körülvétele olyan növényekkel, amelyeket a vad jobban kedvel, és azzal lakik jól.

A kémiai vadelhárítás a szaghatáson alapul, a különböző gázosodó vegyületek riasztó hatást váltanak ki, de nem mérgezőek. Hatásos a ruhadarabok, gumicsizma, emberi haj kihelyezése is, amelyek emberi illatanyagot tartalmaznak. Az a hátrányuk, hogy a szagkoncentráció az idő elteltével arányosan csökken. Magyarországról könnyen beszerezhető a Vadicell és a Vadóc nevű, tasakokban árusított szagkészítmény, ami felnőtt ember jelenlétére figyelmezteti a vadat. Hatása jónak mondható, 40—60 napig kevéssé csökken a szagkoncentráció. Ugyanakkor a magyarországi kereskedelemben olyan anyag is kapható, amely kipermetezve rossz, riasztó ízt kölcsönöz a növényeknek, ilyen a Dendrocol.