Nászajándékkal ­megtréfált házaspár

2009. július 7., kedd, Magazin

A legtöbb újdonsült házaspár biztosan talál kenyérpirítót a nászajándékok között, de az a pár, amelyik huszonnégyet kapott, igencsak meglepődött.

Claire és Stuart Linley készpénzt vagy ajándékutalványt kért a 160 meghívott vendégtől, amelyet aztán nászútjukra akartak fordítani. A pár először akkor kezdett gyanakodni, hogy valami nincs rendben az ajándékok körül, amikor észrevették: egy halom ajándék ugyanolyan alakú dobozban van. Amikor Mrs Linley elkezdte kinyitogatni az ajándékokat, zavartan látta, hogy mindegyik egy Tesco márkájú fehér kenyérpirító.

Később kiderült, hogy az egyforma ajándékok ötlete az Ibizán tartott legénybúcsún fogant. ,,A srácok azt kérdezték, mit szeretnék nászajándékba. Én azt mondtam: akár a készpénznek, akár az utalványnak örülnék, mert nem akarok ott állni egy rakás kenyérpirítóval — mondta Stuart Linley. — Aztán az egyik barátom mindenkinek azt javasolta, hogy vegyenek nekünk egy kenyérpirítót. Amikor reggel kezdtük kibontani az ajándékokat, már gyanús volt valami, mert kaptam egy csomó SMS-t, és mindenki azt kérdezte, ettem-e pirítóst reggelire" — folytatta a történetet a 31 éves villanyszerelő.

A házaspár huszonhárom kenyérpirítót visszavitt, de a huszonnegyediket megtartják. ,,Vicces volt. Amikor visszavittük a készülékeket a boltba, az eladók nem bírták megállni nevetés nélkül" — mondta az újdonsült feleség.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-07-07: Magazin - x:

Hatvanhárom év után megkerült (Hogy mik vannak!)

A tárca bőre sima maradt, a cowboyminta pedig sértetlen. A cipzár is könnyen jár. Amikor Bill Fulton belenézett régi tárcájába, annak tartalma felidézte benne 1946-os emlékeit, amikor tárcája a középiskola lelátójáról leeshetett.
2009-07-07: Magazin - x:

Jackson utolsó próbája

A múlt héten bemutatták azt a videofelvételt, amelyen két nappal halála előtt Michael Jackson látható koncertpróba közben. A felvétel tanúsága szerint az énekes jó formában készült a visszatérésre: élettelinek és fittnek tűnik a videón.