Hangosítani kell a hibrid autókat?

2009. július 7., kedd, Magazin

Elképzelhető, hogy a közeljövőben zajkeltő berendezésekkel kell felszerelni a látássérültek által veszélyesnek tartott, némán suhanó hibrid autókat. Japánban az utóbbi hónapok autóeladási toplistáját a benzin- és áramüzemelésű hibrid járművek vezetik, amelyek alacsony sebességnél, elektromos módban szinte hangtalanul suhannak az utakon.

,,Egyre több visszajelzést kapunk a látássérültektől és a tulajdonosoktól, hogy veszélyesnek érzik a hibrid autókat — mondta a japán közlekedési minisztérium egyik tisztségviselője. — A látássérült emberek az utcán való közlekedéskor a hangokra vannak utalva, a hibrideknek viszont elektromos meghajtás esetén gyakorlatilag nincs motorzajuk." A minisztérium a probléma megoldására egy kutatókból, látássérülteket képviselő szervezetekből, gépkocsivásárlókból, rendőrökből és az autóipar képviselőiből álló bizottságot hozott létre. A tizenhárom tagú testület első ülésén fontolóra vette a hibrid járművekre szerelendő zajkeltő berendezés bevezetését. Még nem sikerült eldönteniük, hogy milyen jellegű hangot kellene használni, csak az biztos, hogy a zajnak figyelemfelkeltőnek kell lennie — magyarázta a japán illetékes, hozzátéve, hogy figyelembe kell venni az utak mentén élők érdekeit is, akiknek a zajszennyezés csökkentésére éppen a hibridek jelentették az egyedüli hatékony megoldást.

A testület várhatóan az év végére dolgozza ki a környezetkímélő járművek zajosításáról szóló javaslatát, amelyet később a szakminisztérium autóbiztonsággal foglalkozó bizottsága is megvitat, és csak ezután küldik tovább a törvényhozás elé. A világ legnépszerűbb hibrid autója, a Toyota Prius 1997 óta kapható. Május végétől elérhető frissített változata Japánban első ízben került a gépjárművek havi eladási listájának élére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-07-07: Magazin - x:

Jackson utolsó próbája

A múlt héten bemutatták azt a videofelvételt, amelyen két nappal halála előtt Michael Jackson látható koncertpróba közben. A felvétel tanúsága szerint az énekes jó formában készült a visszatérésre: élettelinek és fittnek tűnik a videón.
2009-07-08: Magazin - x:

Darkó Béla (Mementó) - Kisgyörgy Zoltán

Nagyajtai nemes székely család sarja, unitárius lelkész-esperes, prédikációíró és kiváló szónok volt.