A jó és a rossz már az első emberpár óta mindenkiben ott lakozik — tanítja a Bibliából ismert bűnbeesés története. A vallásos tanításokat elfogadhatjuk vagy tagadhatjuk, azt azonban be kell látnunk, hogy a jó és rossz kölcsönösen vonzzák, sőt, feltételezik egymást. Így hát tagadhatatlan, hogy vannak jó és rossz tulajdonságaink, jó és rossz oldalaink, jó és rossz cselekedeteink, a kérdés csak az: miből mennyi a mi részünk.
Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a híres popsztár, Michael Jackson búcsúszertartását néztem a képernyőn. Szemembe ötlött itt is a kettősség, mert nem csak a rokonok, barátok, rajongók búcsúztak az énekestől, hanem a régi felvételek tükrében ő maga is a táborától és a világtól.
Bevallom, nem tartoztam a feltétlen rajongói közé, de elismerem tehetségét. Meglepődve tapasztaltam, hogy a botrányairól híres, kétes ügyekbe keveredett sztár mennyi jótékonysági akciót szervezett, mennyit adakozott ilyen célra, mennyit aggódott a családja és a világ sorsáért. Bár rengetegen éltek a közelében, éltek meg tehetsége, munkája nyomán, kevés barátja lehetett — a jelek szerint. Bár mindenki dicsérte, sokan aggódtak érte, de kevesen voltak, akik észrevették a szárnyaló színpadi művész álarca mögött vergődő embert. Egy, már gyerekként nagyon tehetséges, sokoldalú, dinamikus művész portréja bontakozott ki lassan, aki mindig magában hordozta a meg nem élt gyermekkor tragédiáját. Ezt a fájdalmat, a valamikori apai szigort a számtalan plasztikai műtét, az egyre vastagabb álarc mögé rejtette. Benne volt a jó és a rossz, a vonzó és a taszító, úgy, mint mindannyiunkban, de éltében dicsőségéhez mérhető szinten csak botrányai kerültek napvilágra.
Az egész történet kísértetiesen hasonlít sok más utolsó tiszteletadás hangulatához. Mindig a már visszafordíthatatlan, a halál tükrében kerül megvilágításra a bennünk levő jó, éltünkben a meg nem értés, az irigység, a lenézés, a vád kísér, ritka alkalmakkor villanásnyira engedve teret a jó felemlegetésének.
Bár a végső mérleg mindig a temetéseken készül, jó lenne többször figyelni a mérleg nyelvére, és nem fukarkodni az elismeréssel, amikor az a jóra mutat. Kevesebb fájdalom, kevesebb szorongás maradna mindenikünkben.
