Négyszáz új technikus - Demeter J. Ildikó

2009. július 11., szombat, Közélet

Ebben az évben 391 fiatal szerzett olyan mesterségbeli tudást Háromszéken, amelyet az EU minden országában elismernek. Azokról van szó, akik a nyolcadik osztály után nem líceumban, hanem valamilyen szakiskolában tanultak tovább, és öt év alatt fokozatosan a technikusi oklevéllel elismert harmadik szintre jutottak.

Mindegyikük sikeresen vizsgázott, innen már a munkavállalás vagy a főiskolai, egyetemi képzés felé indulhatnak. Keresztély Irma főtanfelügyelő ezt kitűnő eredménynek tartja, hiszen pár éve már-már a szakiskolák léte is kétséges volt, mindenki az elméleti oktatásra ácsingózott. Azóta viszont bizonyítottak a szakiskolák, ami nagymértékben annak is köszönhető, hogy különböző uniós pályázatokból nagyon jól felszerelt laboratóriumaik és műhelyeik vannak. A frissen végzett technikusok igen sokféle ágazatban dolgozhatnak: van közöttük állat-egészségügyi, gasztronómiai, kereskedelmi, rendezvényszervezői, villamossági, szállítási, szerelési, építkezési, faipari, textiles stb. szakember is. Az utánpótlás is biztosított, a második szinten (ez a XI., úgynevezett kiegészítő osztály kijárása utáni vizsga) 533-an kapták meg a képesítést, az első szinten pedig (a X. osztály végén) 492-en. Itt a legnagyobb a lemorzsolódás, hiszen 508-an iratkoztak be az elméleti és gyakorlati próbából álló megmérettetésre (egy tervet kellett egy oktató irányításával kivitelezni), de kilencen távol maradtak, heten pedig megbuktak. Ennek ellenére az arányok itt is biztatóak, hiszen 98,59 százalékos az átjutás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2009-07-11: Közélet - x:

Kiscserkésztanyázás a Vadason (Erdei iskolaként is használható) - B. Kovács András

Úgynevezett kiscserkésztanyázás befejezéseként a Vadas-tetői táborban, Kőröspatak fölött a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat öt-nyolcadik osztályos tagjai, meghívott kézdivásárhelyi, kovásznai és szentgyörgyi társaik, sok szülő jelenlétében felavatták a cserkészpark újonnan állított kapuját.
2009-07-11: Közélet - x:

Zabolán földelték a szemétdombot - Bodor János

A zabolai polgármesteri hivatal felszámolta a Zabola és Haraly közötti községi út mentén levő községi szemétdombot.