Bojko Boriszov, a testőrből lett politikus

2009. július 11., szombat, Világfigyelő

Bírálói szemében ,,csak egy testőr", ,,tűzoltó" vagy ,,izompacsirta", hívei viszont a korrupció elleni küzdelem bajnokának tartják a vasárnapi bulgáriai parlamenti választáson győztes párt erős emberét, az ötvenéves Bojko Boriszovot, akiről úgy érzik, hogy közülük való.

Az ideológiáját tekintve a német CDU/CSU-hoz közel álló GERB párt alapítója 2005 óta a bolgár főváros, Szófia polgármestere. Többnyire pólóban, farmerben és zakóban jelenik meg a nyilvánosság előtt, ritkán mutatkozik elegáns sötétkék zakóban, és nyilvános szerepléseikor is az egyszerű emberek nyelvén beszél.

Politikusként Boriszov erősen vitatott személyiség. A hatalom eddigi birtokosai, a négy éven át kormányzó szocialisták azt vetik szemére, hogy ,,populizmusával káoszba taszítja" az országot, ha miniszterelnök lesz. A rövidre nyírott hajú, feketeöves karatebajnok viszont azt ígéri, hogy felszámolja a korrupciót, és visszatereli ,,az európai útra" a balkáni országot. Ezt a célt pártja nevében is rögzítette: a GERB a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért rövidítése. A párt vezetését Cvetan Cvetanovra bízta, aki még a belügyminisztériumban volt a jobbkeze, de a választók Boriszovot tekintik a GERB tényleges, ,,nem hivatalos" vezetőjének.

Bár polgármesterré választása óta lankadatlanul papol a korrupció és a bűnözés visszaszorításáról, sokan vitatják, hogy éppen ő jogosult kioktatni honfitársait ebben a témában. A Congressional Quarterly amerikai hetilap nemrég idézeteket közölt egy 2005-ben lefektetett aktából, amelyet egykori amerikai bűnüldöző szakemberek állítottak össze Boriszovnak az IPON vezetőjeként, majd a belügy maffiaellenes főnökeként folytatott tevékenységéről. Ebben az áll, hogy B. B. ,,üzlettársa és korábban munkatársa volt Bulgária legjelentősebb gengsztereinek". Míg egykori társai az idők folyamán egyre magasabb pozíciókba kerültek, ,,vetélytársait módszeresen eltették láb alól".

A Szófia melletti Bankja városkában egy rendőr és egy tanítónő gyermekeként született, eredeti foglalkozására nézve tűzoltó. Politikai pályafutását még a kommunista időkben kezdte a belügyminisztériumnál. Az 1989-es fordulat után azonban megvált a tárcától, és IPON néven saját biztonsági céget alapított. Az újgazdagok mellett az utolsó kommunista államfő, Todor Zsivkov és II. Szimeon exuralkodó tartozott a legismertebb kuncsaftjai közé. Boriszov saját állítása szerint tőlük szerezte politikai ismereteit. Amikor II. Szimeon 2001-ben kormányfő lett, a belügyminisztérium második emberének tette meg, és altábornaggyá léptette elő személyi testőrét. Azóta Boriszovot is állandóan testőrök veszik körül.

Nagy népszerűségét elemzők szókimondása mellett azzal magyarázzák, hogy ostorozta a kormány és az államapparátus tétlenségét. Fesztelenül és szűkszavúan beszél, gyakran tesz burkolt célzásokat, emiatt azt is sokáig homályban tudta tartani, hogy mik a szándékai választási győzelme esetén.

Boriszov élettársával, Cvetelina Boriszlavovával, a Gazdasági és Beruházási Bank vezetőjével él Szófiában. Vadásztrófeákkal gazdagon díszített kertvárosi luxuslakásukat három bolgár pásztorkutyával osztják meg, azzal a kutyafajtával, amelyet Boriszov is népszerűsít.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2009-07-11: Világfigyelő - x:

Népirtásnak nevezték a hszincsiangi eseményeket

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint ,,egyfajta népirtással" ér fel az, ami a kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régióban történik a török ajkú, muzulmán vallású ujgurokkal.
2009-07-11: Világfigyelő - x:

Röviden — Mózes László

Nem várnak az iráni válaszra
A G8 csoport csúcsértekezletének résztvevői egyetértenek abban, hogy nem várnak örökké az iráni válaszra az ország atomprogramját illetően — jelentette ki Barack Obama tegnap L’Aquilában a tanácskozást záró sajtóértekezleten. Az amerikai elnök hangoztatta: az iráni kérdésre szeptemberben térnek vissza a G20 csoport Egyesült Államokban esedékes értekezletén, amelynek résztvevői értékelik az addig történteket. * Káros és értelmetlen az amerikai rakétavédelmi pajzs kelet-európai kiterjesztése — jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy válaszintézkedésként továbbra is hatályban van az Iszkander rakéták kalinyingradi telepítésének terve.