Tamási Áron SzínházA kisvárdai sikerről és az új évadról

2009. július 11., szombat, Kultúra

Pálffy Tibor és Váta Loránd a Csoda című előadásban

Idén sem jött haza üres kézzel a Tamási Áron Színház Kisvárdáról, ezúttal a fesztivál fődíja mellett négy színművészünk — Nemes Levente, Váta Loránd, Pálffy Tibor, Nagy Alfréd — is elismerésben részesült.

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján A csoda című Tamási-adaptációval szerepelt a sepsiszentgyörgyi társulat — a siker titkáról az előadás rendezőjét, Bocsárdi László színházigazgatót kérdeztük, akivel egyúttal a jövő évad terveit is számba vettük.

A kisvárdai siker ,,mentségére" rákérdezve Bocsárdi László mosolyogva, de kellő szerénységgel válaszolt: mert valóban jó az előadás. ,,Úgy érzem, talán ez az előadás tükrözi a legjobban azt, amit mi a színházról gondolunk és a színházról tudunk. Az a fajta teatralitás, ami a népi szürrealizmusból jön, aminek köze van a görög tragédiák ritualitásához is, ebben az előadásban benne van."

— Az előadás tehát egyfajta színházi ars poetica?

— Igen. Úgy fogalmaztunk, hogyan lehetne egy olyan színházi nyelvet találni, amihez szervesen tudunk kapcsolódni, amelynek gyökerei fellelhetőek a környezetünkben. Nyilván, Tamási neve gyorsan előtérbe került. Tamási játszása kapcsán az a gond általában, hogy valamilyen régi, a realista színházban fogant kliséhez nyúlnak vissza, amivel nagyon nehéz életképessé tenni. Kortárs színházi összefüggésben nem áll a lábán az olyan előadás, amelyik nem tudja Tamásit úgy radikalizálni, amiként azt lehet. Attól erős Tamási, hogy olyan erős a hite, amiből lehet lépni.

— Az előadás a néhány évaddal ezelőtt bemutatott darab felújításaként szerepel a színházi repertoárban, miért kellett újra elővenni?

— A mostani előadás tulajdonképpen alapvető fontosságú újraértelmezés, amit a kritikusok észre is vettek, nemhiába válogatták be a pécsi és a kisvárdai fesztiválra is. Az első változat játékosabb, groteszkebb, ironikusabb és önironikusabb volt, ez inkább tragikusabb, balladisztikusabb, egyszerűbb, és emiatt úgy érzem, hogy igazabb is most. Ennek az előadásnak a nagy erénye, hogy most már jól ismerjük ezt a világot, azonkívül, hogy benne élünk, eltelt néhány év, színházzal foglalkozva tudatosulnak bennünk dolgok, szublimálódnak, és ezeket most már fel tudjuk használni és át is tudjuk élni.

— Ilyenformán a jövő évadra tervezett felújítás, az Ilja próféta is újraértelmezés lesz?

— Meg vagyok győződve, nem fogjuk tudni ugyanúgy csinálni. Nagy adag ártatlanság volt az Ilja színészi játékában, ami nagyon jól működteti azt a szöveget. Közben eltelt hét év, az emberek nagyon sokat változtak, a körülöttünk levő dolgok is arra fognak késztetni, hogy picit másképp fogalmazzunk. Még akkor is, ha látszólag ugyanolyan lesz az előadás, mégis biztosan más hangsúlyokat fog kapni helyenként, annál is inkább, hogy sok új színész jelenik meg az előadásban.

— Az ősszel kezdődő évadban — pénzhiány okán — mindössze négy bemutatót tervez a színház. Vegyük sorrendben.

— A Mizantróppal kezdünk, szeptember végén tartjuk a bemutatót, azután a Karnebál, Parti Nagy Lajos újrafordította Caragialénak a Zűrzavaros éjszakáját, talált egy olyan kulcsot, ami nem az eredeti caragialéi világ, nyelvében más, sikerült átültetnie magyar összefüggésbe a szöveget. Alexandru Dabija rendezi, ő már harmadik évadja próbál jönni, de betegeskedik, emiatt kétszer elhalasztotta a munkát. Bemutatóját december elejére tervezzük, aztán következik az Ilja próféta január végén, utána A nap fiai című Gorkij-szövegből készül előadás Zakariás Zalán rendezésében. Ezenkívül szilveszterre Selmeczi György operett-összeállítást rendez, és szerepel is benne, ő hívja az énekeseket, ez mindössze háromszor kerül színpadra. Emellett készülnek többen is egyéni műsorral.

— Színészmozgások?

— A színészlétszám nem változik, a költségvetés csökkentése miatt nem csak kevesebbet tudunk játszani, de a társulatot sem tudjuk bővíteni. Váta Loránd átszerződik Kolozsvárra, nagyon reméljük, hogy visszatér, mint ahogy Péter Hilda visszatérésében is reménykedünk. Visszajön hozzánk egy nagyon fontos színészünk, Szakács László, aki 2001-ben ment el, előbb Veszprémbe, majd Zalaegerszegre. Nagyon fontos, hogy alkalmazzuk Zakariás Zalánt rendezőnek, és művészeti vezetői teendőkkel is megbízzuk.

— És végül: az épület régóta tervezett felújítása?

— A nézőtér átalakítására a nyár folyamán nagyon számítottunk, erre nem kerülhet sor, mert sokkal több pénzre lenne szükség, mint gondoltuk. Elkerülhetetlennek látszik a villanyhálózat felújítása, a színpad dőlésszögét kell megváltoztatni, mert hátrafelé lejt, miközben emelkednie kellene, és kellene növelni a színpad nyitását. Emellett még olyan akusztikai beavatkozás szükséges, amitől jól lehet majd hallani a színészek beszédét. A nézőtér átalakítása folyosóátalakítást igényel, megváltoznak a bejáratok, egy sor olyan munkálat, ami emeli a költségeket. Idén a tervek készülnek, jövő nyárra halasztjuk a megvalósítást. Ha kortárs színházat akarunk itt a továbbiakban is csinálni, akkor nagyon fontos, hogy megjavítsuk a nézőtér és a színpad viszonyát.

Lejegyezte: Váry O. Péter

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-07-11: Világfigyelő - x:

Röviden — Mózes László

Nem várnak az iráni válaszra
A G8 csoport csúcsértekezletének résztvevői egyetértenek abban, hogy nem várnak örökké az iráni válaszra az ország atomprogramját illetően — jelentette ki Barack Obama tegnap L’Aquilában a tanácskozást záró sajtóértekezleten. Az amerikai elnök hangoztatta: az iráni kérdésre szeptemberben térnek vissza a G20 csoport Egyesült Államokban esedékes értekezletén, amelynek résztvevői értékelik az addig történteket. * Káros és értelmetlen az amerikai rakétavédelmi pajzs kelet-európai kiterjesztése — jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy válaszintézkedésként továbbra is hatályban van az Iszkander rakéták kalinyingradi telepítésének terve.
2009-07-11: Kultúra - x:

Kolozsvárra szerződött Váta Loránd

Tény immár: Váta Loránd Jászai Mari-díjas színművész elhagyja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat, az ősszel kezdődő évadtól a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál folytatja pályafutását. Szándékai szerint nem véglegesen vesz búcsút szülővárosától. Hogy e kitérő miért fontos számára, arról faggatjuk az alábbiakban.