Nemzeti összefogásra van szükség a magyar nyelvért

2009. július 13., hétfő, Közélet

Nemzeti összefogásra van szükség a magyar nyelv védelme érdekében Szlovákiában — hangsúlyozta tegnap Gombaszögön a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) országos elnöke. ,,A másét nem akarjuk, de a magunkét nem adjuk" — jelentette ki Hrubík Béla a szlovákiai magyarok hagyományos, immár 51. Országos Kulturális Ünnepségén.

A félmilliós szlovákiai magyarság legnagyobb kulturális és társadalmi szervezetének elnöke beszédében élesen bírálta a közelmúltban elfogadott szlovák államnyelvtörvényt, amely szerinte megkárosítja a magyarokat és a Szlovákiában élő többi nemzeti kisebbséget is. Kifejtette: számára elfogadható és támogatható a kétnyelvűség, de csak azzal a feltétellel, ha az minden szinten érvényesül és kölcsönös. ,,Az alsóbb, tehát regionális és helyi szinten, a túlnyomórészt magyarok lakta helyeken az államigazgatás alkalmazottjainak is meg kellene tanulniuk és használniuk kellene a kisebbségi nyelvet" — mondta Hrubík Béla. Rámutatott arra is, hogy a kormányzatnak általában is jobban kellene támogatnia a régiókat, a településeket, az adók nagyobb részét kellene hozzájuk visszaforgatni, továbbá nagyobb figyelmet kellene szentelnie a munkanélküliségnek is, amely egyaránt sújtja a szlovákokat és a magyarokat.

A kétnapos gombaszögi ünnepség idén a Csemadok megalakulásának 60. évfordulója jegyében zajlott le, rendkívül gazdag műsort kínálva az érdeklődőknek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-07-13: Közélet - x:

Bereckben Mária-szobrot avattak - Iochom István

Tegnap délelőtt a Szent Miklós római katolikus templomban Selymes József atya, a Mária Rádió igazgatója által celebrált ünnepi szentmise után a plébánia kerítésébe beépített Mária-szobrot ugyancsak ő avatta és szentelte fel.
2009-07-13: Közélet - x:

A hétvége hírei — Mózes László

Bugár az új felvidéki párt elnöke
Bugár Bélát választották meg az új szlovákiai magyar párt, a Híd-Most első elnökévé a Somorja melletti Csölösztőn szombaton lezajlott alapító közgyűlésén. A legnépszerűbb szlovákiai magyar politikusnak, aki korábban egy évtizeden keresztül a Magyar Koalíció Pártjának elnöke volt, a választáson nem volt ellenfele. Az elnökség tizenhárom tagú, s a pártnak hat alelnöke lesz.