Magyar tükör — Bogdán László

2009. július 14., kedd, Világfigyelő

A két évtizedes történetének mélypontján vegetáló — a közvélemény-kutató intézetek felmérései szerint egy-két százalékon álló — Szabad Demokraták Szövetsége hét végén viszonylag nagy többséggel Retkes Attila zenetörténészt és közgazdászt választotta elnöknek.

Megújult az SZDSZ-t irányító ügyvivői testület is, a régi gárda egyetlen tagja sem került be, az új ügyvivők nagy többsége vidéki. Ezt Retkes Attila azzal indokolta, hogy a párt népszerűségvesztésének egyik kikerülhetetlen és döntő oka a szabad demokraták Budapest-centrikussága volt, s ő újjá szeretné szervezni a nagy múltú pártot, vissza szeretné hódítani azokat a liberális szavazókat, akik az elmúlt években a pártvezetés hibái és a pártban dúló belső harcok miatt elhagyták a Szabad Demokraták Szö­vetségét, valamint át szeretné gondolni az elkövetkezőkben a párt helyzetét is, ami a válságkormány támogatására is vonatkozik. Az SZDSZ Retkes Attila víziójában ellenzéki párt. Ezután felszólította Kóka János frakcióvezetőt, hogy azonnali hatállyal mondjon le. Kóka az ülést azonnal elhagyva az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy esze ágában sincs lemondani. A megszűnés peremén egyensúlyozó, működésképtelen párt egyetlen működő része a frakció. Most tehát ott vagyunk, ahol voltunk, már Fodor Gábor is azért mondott le a pártelnöki tisztségről, mert megunta a Kókával való áldatlan vitákat. Kérdés hogy az SZDSZ új vezetőségének vannak-e eszközei ahhoz, hogy lemondásra bírja Kóka Jánost, vagy megismétlődik a Kisgazdapárt nevezetes esete, amikor is a párt és a frakció elvált egymástól, és ez a tény a nagy múltú párt széteséséhez vezetett. Retkes kilátásba helyezte azt is, hogy esetleg a renitens Kókát kizárják a pártból. * Hét végén az ezúttal engedélyezett tüntetésen, ahol a múlt heti rendőrségi fellépés ellen tiltakoztak, közfelkiáltással újraalakult a Magyar Gárda mozgalom. Alkotmányjogászok szerint a gárda feloszlatását kimondó bírósági döntés érvényben van. A rendőrség vezetői reagálva a gárda újraalakítására kijelentették, hogy az jogellenes, és azokat, akik a vezetésben részt vesznek, szigorúan meg fogják büntetni. * Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton, a szocialista párt ún. kríziskasszáját támadva, az MSZP pártkasszájának nevezve azt, kijelentette, hogy pártja készül a kormányzásra. Változatlanul egyedül akarnak majd kormányt alakítani, tehát sem a kommunista utódpárttal — gyengébbek kedvéért, magyarázta a pártelnök, a szocialista párttal —, sem a szélsőséges, radikálisan jobboldali párttal — a Jobbikkal! — nem fognak koalícióra lépni. * A kríziskassza bírálatára reagálva — magánszemélyek és cégek adományaiból immár 5,5 milliárd forint került a kasszába, amelyet a rászorultak azonnali megsegítésére szeretnének fordítani — Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója visszautasította a vádakat, feltéve a kérdést: miért baj az, ha segíteni akarnak a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe kerülőkön? Arra, hogy Orbán adócsalók gyülekezetének nevezte a válságkormányt, durván reagált Nyakó István, a szocialista párt szóvivője, ,,Orbán Viktorról és milliárdos bandájáról" beszélt, mintha a szocialista párt közismert milliárdosait önkéntelenül is összetévesztette volna a Fidesz politikusaival. A Fideszben ugyanis a magyar újgazdagokat felmérő kutatások még egyetlen milliárdost sem fedeztek fel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-07-14: Világfigyelő - x:

Aláírták a Nabucco kormányközi megállapodást

A részt vevő országok vezetői tegnap Ankarában aláírták a kormányközi megállapodást a Nabucco földgázvezetékről, amely a tervek szerint közép-ázsiai és közel-keleti földgázt juttat majd Európába, Oroszországot és Ukrajnát elkerülve. Az ötven évre szóló egyezmény aláírói: Ausztria, Magyarország, Románia, Bulgária és Törökország.
2009-07-14: Világfigyelő - x:

Röviden — Simó Erzsébet

Tovább bomlik az MDF
Tizenkilenc év után lemond az MDF támogatásáról, és nem kívánja a jövőben a pártot képviselni a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésben Mecséri Lajos önkormányzati képviselő. Sokorópátka polgármestere a testület egyetlen tagja, aki 1990 óta mandátummal rendelkezik.