Röviden — Simó Erzsébet

2009. július 14., kedd, Világfigyelő
Tovább bomlik az MDF

Tizenkilenc év után lemond az MDF támogatásáról, és nem kívánja a jövőben a pártot képviselni a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésben Mecséri Lajos önkormányzati képviselő. Sokorópátka polgármestere a testület egyetlen tagja, aki 1990 óta mandátummal rendelkezik.

Akkor függetlenként, de a demokrata fórum listáján jutott a közgyűlésbe, miután településén 78 százalékos választási sikert ért el az MDF. A politikus szerint a párt ma már nem a nemzeti-konzervatív szellemiséget képviseli, Mecséri Lajos ezért döntött a szakítás mellett. Hasonló lépésre készül több Győr-Moson-Sopron megyei — MDF-es vagy a párt támogatásával polgármesteri széket szerző — politikus is, aki a következő napokban jelenti majd be kilépését.

Konrád György kilépett az SZDSZ-ből

Konrád György tegnap hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből. A párt egykori alapítója közölte, nem tetszik neki a vasárnap elnökké választott Retkes Attila ,,nyegle modora", amellyel az új vezető az elődeiről beszélt, akiket ő viszont nagyra tart. Hozzátette, az sem nyerte el a tetszését, hogy a pártelnök olyan dolgokért kért bocsánatot, amelyeket nem ő tett, így ez a bocsánatkérés valójában váddá alakult át. Rosszallását fejezte ki azért is, hogy a szabad demokraták megválasztott képviselőit Retkes Attila mintegy érvénytelen képviselőkké nyilvánítja. Mondandóját összegezve közölte, kapkodó és megalapozatlan álláspontnak tekinti az elnök által elmondottakat.

Izrael elutasítja az önálló palesztin államot

Izrael elutasítja Javier Solana javaslatát az önálló palesztin államról. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt indítványozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa bizonyos idő elteltével akkor is ismerjen el egy önálló palesztin államot, ha az érintettek nem jutnak megállapodásra. Az izraeli külügyminiszter azt mondja: az ENSZ BT határozatai és az Útiterv néven ismert 2003-as béketerv egyértelműen kimondja, hogy a palesztin—izraeli konfliktust csak kétoldalú tárgyalásokkal lehet rendezni.

Lelőttek két ujgurt

Hivatalos közlés szerint a kínai rendőrök lelőttek két ujgurt, egy harmadikat pedig megsebesítettek tegnap Urumcsiban, egy héttel azután, hogy a hatóságok levertek egy számos halálos áldozatot követelő etnikai zavargást a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület székhelyén. A terület kormánya jogosnak nevezte, hogy a rendfenntartók fegyverüket használták. A hatóságok közlése szerint az ujgurok tegnap újra hivatalokra támadtak, és erőszakos incidenseket szítottak. A rendőrök három olyan ujgurra lőttek, akik késekkel és furkósbotokkal támadtak egy negyedik ujgurra.

Kim Dzsong Il beteg?

Hasnyálmirigyrákban szenved Kim Dzsong Il észak-koreai vezető — közölte tegnap az YTN szöuli televízió. Az YTN gyorshírben, forrás megjelölése nélkül adott hírt Kim Dzsong Il súlyos betegségéről. Az észak-koreai vezető egészségi állapotáról az elmúlt hónapokban számos híresztelés látott napvilágot. Egy dél-koreai lap a múlt hónapban jelentette, hogy a ,,kedves vezető" egészségi állapota romlik, ezért fel kell gyorsítani a hatalomátadás folyamatát, amelynek során a legkisebb fiú, Kim Dzsong Un lép a diktátor örökébe.

Tóásó szerencséje

Többször is meglátogathatta a terrorizmussal gyanúsított Tóásó Elődöt a Magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársa a bolíviai San Pedro börtönben, és ellátmányt juttatott el hozzá. Az elmúlt nyolc nap alatt több mint 24 órát töltött az előzetes letartóztatásban lévő, 28 éves magyar fogolynál, ruhát, élelmet és a mindennapi élethez szükséges cikkeket juttatott be a börtönbe a vezetőség engedélyével — mondta el telefonon Lukács Csaba, a szervezet munkatársa La Pazból. Tóásó a börtön politikai foglyok részére fenntartott részlegében van, és nagy szerencséjére megkapott egy egész cellát, amelyen nem kell másokkal osztoznia. Tóásó hangulata változó — hívta fel a figyelmet a szeretetszolgálat munkatársa. A fiatalember reménykedik, hogy hamar hazamehet, bár még nincsen vádemelési szakaszban az ügy.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-07-14: Világfigyelő - x:

Magyar tükör — Bogdán László

A két évtizedes történetének mélypontján vegetáló — a közvélemény-kutató intézetek felmérései szerint egy-két százalékon álló — Szabad Demokraták Szövetsége hét végén viszonylag nagy többséggel Retkes Attila zenetörténészt és közgazdászt választotta elnöknek.
2009-07-15: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Zene
* A sepsiszentgyörgyi dzsessztábor koncertjei: ma 20 órától a megyei könyvtár Gábor Áron Termében a budapesti Márkus Tibor (zongora), Márkus Dávid (cselló) duó, a kölni―bukaresti Nicolas Simion (szaxofon), Sorin Romanescu (gitár) duó, csütörtökön 18 órától az Erzsébet parkban a játszótéren a táborban részt vevő diákok és tanárok lépnek fel.