Az Óriáspince-tetőn lélegzetet visszafogó Háromszék-panoráma fogadott, a Kárpátok íve északon a Kis-Nemerétől és délnyugaton a Királykőig mint egy óriási nyaklánc simult Kelet-Európa kebelére, és felénk ragyogtatta ékességeit, északról kelet, majd dél felé haladva a Nagysándort, az Asztag-tetőt, a Lakócát, felmutatott egy hegyhátnyi ékszerdarabkát a Szilon-havas elefánt alakú óriásából is, aztán a borosnyói horpadás fölött, ahová Orbán Balázs a Háromszékről kiinduló és Galac felé futó vasút nyomvonalát képzelte, a Csukás teljes képe ragyogott felénk, mintegy keretbe ágyazva. Erről a pontról a Nagykőhavasra, majd a Bucsecsre ugrott a tekintetünk.
Hódmezővásárhelyiek és gyulaiak
Valaki megjegyezte: nem volt még egy olyan ország a világon, amelynek a határait ennyire markánsan jelölte volna ki a Jóisten és Szent István királyunk, mint a történelmi Magyarországét. Az észrevételt csak megerősíteni tudtam az Orbán Balázs-szekértúra résztvevőinek geológus fiam észrevételeire is alapozva, aki a máramarosi havasokban, majd a Szilonhavas aljában kutatva és a Keleti-Kárpátok egész hosszát bejárva arra hívta fel figyelmünket, hogy ez a határív a föld mélyének szerkezetében is nyomon követhető és kimutatható, majd ezt megtoldottam azzal a vízióval, amely az én tolmácsolásomban Petőfi Sándort meglephette volna, aki rácáfolva a ,,Mit nekem ti zordon Kárpátoknak fenyvesektől vadregényes tája" versdobbantástól eljutott addig, hogy Háromszék rónáját magasztalva a győztes szabadságharc után itt szeretett volna Júliával együtt fészket rakni.
Az én felfogásomban itt találkozott a költő alföld-élménye a Kárpátok koszorújával, mert a háromszéki medence laposa a Kárpátokkal körülölelve a hatalmas medence miniatürizált hasonmásaként is egybenézhető.
Az Orbán Balázs szekértúra résztvevőinek külön kérése volt, baráti kalauzolással segíteném fel őket az Óriáspince-tetőre, hogy ezt a panorámát megismerhessék, és vizuális emlékezetükbe véshessék. Dr. Grezsa István, az idei szekértúra szervezője külön is felhívta erre a figyelmemet. Most édesanyja halála miatt — Isten nyugtassa — nem vehetett részt ezen a túrán, és fiára, Grezsa Csabára, meg a Gyula városából érkező dr. Fazekas Özsébre bízta a romantikus erdélyi út levezénylését. Villámpostán idejében eljuttatta hozzám a résztvevők névjegyzékét is.
Csodálkoztam is, amikor a neveket átnéztem: a hódmezővásárhelyi családok hat Grezsa és Vaits, a három Boleman, Tóth Imre, Nagy Imréné Klárika, a két Rácz és a két Papp nevű résztvevő társaságában Szentendre (dr. Traub Alfréd), a gyulai Fazekasok — négyen —, a három budapesti Fazekas nevével találkoztam, Szegedről egy hatfős Vereczkei-csapat volt jelen, Bordás Réka és Gábor a svédországi Luleából érkezett, dr. Lászik Zoltán neve után hárman sorakoztak fel, akik a kaliforniai San Franciscóból szálltak a gépmadárra — köztük Szekeres Éva is —, hogy az erdélyi, főleg a székelyföldi szekértúrán részt vehessenek. A Mécs nevűek közül hárman Szeged városából érkeztek, innen kelt útra Fülöp Miklós, Berta Nóra, Farkas Mária, és ha valakinek a nevét kifelejtettem, mielőtt válaszolnék a kérdésre, hogy mi köti össze, illetve mi gyűjti együvé a Kárpát-medence e sarkába ezt a hozzánk induló, földrajzi értelemben ennyire szétszóródott közösséget, névkihagyásos feledékenységemet bocsássák meg nekem.
Dr. Kószó Péter hódmezővásárhelyi alpolgármestertől és dr. Grezsa Istvántól tudjuk, hogy 1979 óta minden évben úgynevezett Ivó-kupát tartanak az egykori szegedi orvostanhallgatók. Ivó neve napján, vagyis május 18-án van a társaság legjelentősebb összejövetele. Ez olyan jeles nap, hogy egyikük nemrég született fiának is ezt a nevet adta. Az Ivó név természetesen az ivókupára is utal, hisz mosolyogva vettem észre, hogy szénsavval dúsított ivóvizet is hoztak magukkal az itt-ott még tiszta székelyföldi források vidékére.
Dr. Grezsa István és dr. Fazekas Özséb a kitalálója annak az ötletsorozatnak, hogy évenként honismereti túrákban járják végig a székelyföldi falvak egy csoportját, és vigyék magukkal ezekre az utakra családtagjaikat, gyermekeiket, barátaikat oda, ahol még elevenen él a székelymagyarság népi öröksége, ahol az ember és a természet kapcsolata természetes, és lényegét tekintve nem romlott meg, s legyen példaképük Orbán Balázs lelkünket és értelmünket máig átjáró, meghatározó szülőföldszeretete és az ehhez való hűség.
A szekértúra tehát új turisztikai műfaj, módi, ha úgy tetszik. Nagyvárosokból és a nagyvilágba szétszóródott, egykor egy közösséghez tartozók ,,vegyes technikájú" járművekkel — repülőgéppel, autóbusszal, kiskocsival — útra kelnek, hogy bizonyos térségekben és bizonyos útszakaszokon lófogatos szekerekre üljenek. Csehétfalván, mint az idén is, innen Bencéden, Kecseten, Farkaslakán, Bogárfalván keresztül eljussanak Oroszhegyre, ahonnan másnap Szencsenden keresztül Fenyőkútra szekerezzenek, a következő nap Pálpataka és Tartod vára érintésével eljussanak Székelyvarságig.
Miután autóbusszal hozzánk, Bereckbe megérkeztek, hogy a hódmezővásárhelyi támogatással felépített és berendezett Gábor Áron Ifjúsági Fogadóban elfoglalják szálláshelyeiket, mesélik, hogy egyszerre megható és felemelő volt, amint az apró székely falvak lakosai fogadták őket, étellel-itallal kínálták messziről érkezett vendégeiket, amint a borjútokányt kivitték utánuk a hegytetőre, hogy Székelyföld ízélményeivel is gazdagodjanak.
Zágontól Bereckig
Háromszéken ismét a Tóth Imre bácsi vezette Volvo autóbusz vette át a szekerek szerepét, s a Sepsiszentgyörgy—Zágon—Csomakőrös—Kovászna—Óriáspince-tető—Dálnok—Kézdivásárhely—Bereck útvonalat együtt tettük meg. Tekintettel arra, hogy még aznap este Bereckben a II. Rákóczi Ferenccel és a kuruc szabadságharcos felkeléssel kapcsolatos vetélkedőre került sor, a háromszéki útvonalat ehhez pászítottuk. Ezért tekintettük meg a Nagyságos Fejedelem sepsiszentgyörgyi szobrát, majd Mikes Kelemen emlékével egybekapcsolva az újonnan felavatott zágoni Rákóczi-portrészobrot Barabás Tünde szíves kalauzolásával, s innen elindulva kapaszkodott fel a Volvo busz a meredek és keskeny hurkú szerpentineken Háromszék újabb kori zarándokhelyére, az Óriáspince-tetőre.
A háromszéki stációk is erős históriai kötődésűeknek bizonyultak. A tájékoztatásba az útba ejtett települések és tájegységek gazdag mondavilágától az innen származó tudósok, művészek, a székely katonanemzetség jeles személyiségei emberi értékeinek felvillantásáig sok minden belefért, és most is, mint annyiszor, az idő szorításában sok mindenre nem kerülhetett sor.
Következnek majd újabb repülőgépes, autóbuszos szekértúrák, mert ez a világot átfogó és generációkat együvé ölelő csapat nemzeti értékmentő igyekezete folyamatos és határtalan, évenként többször is ismétlődő, hisz néhány nappal ezelőtt egy másik, többségében hódmezővásárhelyi csapatot kalauzoltunk Sósmezőtől Rétyig.
Dr. Fazekas Özséb, az Orbán Balázs-szekértúra idei parancsnoka új szalagot tűzetett fel a meglátogatott települések nevével arra a vándorbotra, amellyel, mint egy vőfélybottal, az évek során végigjárták a székelyföldi falvakat.
Az Óriáspince-tető installációja szinte summázza, összefoglalja a háromszéki székely magyarság történetét, ősi szállásterületének főbb elemeit. A berecki Rákóczi-vetélkedő pedig, amelynek tematikáját dr. Grezsa István állította össze, s amelyet fia, a frissen diplomázott történelem szakos tanár, Grezsa Csaba vezényelt le, igényességben, történeti kapaszkodóit tekintve meredekebb és cikcakkosabb volt, mint az eresztevényi szerpentines emelkedő.
Szükség is van ezekre, a tankönyveinket felülíró vagy helyreigazító szellemi túrákra, hogy maradhassunk azok, akik voltunk, és lehessünk azok, akik vagyunk.
A hat családi-baráti csoportra osztott vetélkedő résztvevői azt juttatták eszünkbe, amikor, ha jól emlékszem, Csík és Gyergyó jéghokicsapata országos bajnokságért küzdött, s lévén mindannyian egy nemzetiséghez tartozók, a lelátókról nem buzdíthatták őket, hogy ,,Hajrá, magyarok!", ezért így hangzott a jégpalota egészét betöltő szöveg: ,,Hajrá, mind a kettő!"
,,Hajrá, mind a hat!" — mondtam az éjszakába mélyen belefúródó vetélkedőn a részt vevő hat csapatra utalva, mintegy búcsúzóként a következő háromszéki-székelyföldi szekértúráig, amely a négyéves kortól hetvenöt éves korig terjedő generációs sávot átfogva azt is előrevetíti, hogy lesznek, akik együtt szekereznek-kocsikáznak e tájakon félszáz év múlva is.
