Hírbörze — Simó Erzsébet

2009. július 15., szerda, Pénz, piac, vállalkozás
Összefogás klaszterekkel

A sepsiszentgyörgyi Inkubátorházban ma 9.30 órától szakmai tanácskozást tartanak a klaszterekről, melyek hozzájárulhatnak a cégek versenyképességének növeléséhez. Az előadók a bukaresti gazdasági minisztérium ezzel kapcsolatos tevékenységéről, külföldi példákról és finanszírozási lehetőségekről beszélnek.

Vajda Lajos, az Inkubátorház vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a klaszter az egy gazdasági vagy ipari ágazaton belüli összefogást jelenti érdekérvényesítési céllal. Háromszéken hat klaszterben gondolkodnak, ezek mindenikében a megyei jellegzetességeket kellene kihasználni. Például az élelmiszeriparban (a használt alapanyagok egy részét itteni termelőktől kellene felvásárolni), turizmusban (fontos a közös kiadvány, az összehangolt programok), de hasonló társulást kellene megvalósítani az építőiparban és a hulladékgazdálkodásban is. Nálunk kisebb cégeket kell összefogni, közösen kell megoldásokat találni — szögezte le Vajda Lajos. (mol)

Új és megszüntetett vállalkozások

Az első fél évben Kovászna megyében 441 új vállalkozást jegyeztek be, ebből 271 iparengedéllyel rendelkező magánszemély (PFA) és 167 korlátolt felelősségű társaság (kft.) — áll a megyei kereskedelmi és iparkamara tájékoztatójában. Az említett időszakban 393 gazdasági társaságot töröltek a nyilvántartásból.

Háromszéki gazdasági adatok

A tavalyi év első harmadához képest a megye exportja 11 százalékkal, míg importja 40 százalékkal csökkent. Az elszállásolást igénylő turisták száma májusban 22 százalékkal nőtt, szállodákban 16 százalékos a növekedés, ez 5142 vendéget jelent az összes 6571 turistához képest. A háromszéki panziókban 961 látogatót fogadtak, ez tavaly májushoz képest közel 28 százalékos növekedés. Tizenöt százalékkal csökkent viszont a kiadott építkezési engedélyek száma, ez 33 jóváhagyást jelent. (mol)

Emelkedtek az árak, csökkent az infláció

Májushoz viszonyítva júniusban 5,95 százalékról 5,86 százalékra csökkent az évi inflációs ráta ― derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból. A múlt hónapban 0,2 százalékkal drágultak a nem élelmiszertermékek és bizonyos szolgáltatások, ugyanakkor csökkent az élelmiszerek ára. A lej az euróhoz viszonyítva egy százalékkal gyengült. A élelmiszertermékek árának 0,18 százalékos csökkenése elsősorban az alapélelmiszerek olcsóbbá válásának következménye. Mivel a nemzetközi piacon emelkedett a kőolaj ára, 2,14 százalékkal drágult az üzemanyag. A lej értéktelenedése miatt a postai szolgáltatások 0,85 százalékkal, a légi szállítás pedig 1,6 százalékkal drágult. A Román Nemzeti Bank 2009-re 3,5 százalékos inflációs rátát számolt, decemberben a mutató értéke 4,4 százalék lesz. A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött egyezmény értelmében a kitűzött inflációs ráta elérése követelménynek számít, ennek meghaladása esetén a kormánynak helyreigazító intézkedéseket kell hoznia. A 2009-re kiszabott mutató 4,5 százalék.

Az átalányadó eltörlését javasolja az SZDP

Az átalányadó eltörlését szorgalmazza szeptember 1-jétől a Szociáldemokrata Párt — jelentette be Bogdan Niculescu Duvăz, az alakulat szóvivője. A szociáldemokraták felkérik a Demokrata-Liberális Pártot, hogy javasoljon időpontot az adó eltörlésére, és hozzátette: néhány demokrata-liberális vezető politikus — többek között Adriean Videanu alelnök — is alkalmatlannak találja az átalányadót. A szociáldemokraták másfél hónap haladékot adnak egyrészt a pénzügyminisztériumnak az eltörlés előkészítésére, másrészt az adófizetők számára is elegendő időt biztosítanának adósságaik törlesztésére. A Szociáldemokrata Párt képviselői úgy vélik, az átalányadó bevezetése nem volt hasznos sem az állampénztár, sem pedig a román gazdaság számára, egyedüli következménye a kisvállalkozók ellehetetlenítése. A bírálatok miatt Emil Boc kormányfő bejelentette, hogy az ősszel megvizsgálják az átalányadó hatását a gazdaságra, és azt követően derítik ki, hogy elérték-e céljukat az illeték bevezetésével.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-07-15: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Kőtörő, gyógynövényszedő emberrel (Jegyzet) — Mózes László

Vargyas határában, a Hagymás-tető felé kanyargózva — átellenben a Persány gerincére kapaszkodó nyugtalan meredéllyel —, az út mellett lapul az egykori mészkőbánya maradványa, mára amolyan hézagos, barnás-vöröses betonácsolat maradt belőle jókora, mesterséges fallal megtámasztva.
2009-07-15: Pénz, piac, vállalkozás - x:

A céhes város fejlesztésén dolgoztak (Beszélgetés Rácz Károllyal, Kézdivásárhely polgármesterével) — Iochom István

Több mint egy esztendő telt el azóta, hogy a rendszerváltás után első alkalommal nem kizárólag RMDSZ-es polgármester, alpolgármester és önkormányzat vezeti a céhes várost. Ezt sokan a mai napig nem tudják elfogadni, s ahol lehetett, megpróbáltak gáncsoskodni az új, a közigazgatás terén tapasztalatlan városvezetéssel, noha az RMDSZ saját hibájának és vezetői arroganciájának köszönhetően veszítette el a helyhatósági választásokat. Van, aki még azt sem akarja elismerni, hogy kevés pénzből egy év alatt látványos változások is történtek, villany került olyan utcákba, ahol eddig még soha nem volt utcai világítás, új járdák, parkolók épültek stb. Az elmúlt egy év sikereiről, kudarcairól, választási ígéreteiről, a megvalósításokról és jövőbeli tervekről faggattuk Rácz Károly polgármestert.