OktatásBaróton jelentkezőket várnak — Hecser László

2009. július 15., szerda, Közélet

A Baróti Szabó Dávid Középiskola hét tervezett kilencedik osztályából a társadalomtudomány, a turisztika és a környezetvédelem szakon beteltek a helyek, a matematika—informatika osztályba huszonegyen, a mechanika szakra pedig húszan iratkoztak. A könnyűipari, valamint faipari képzést biztosító szakoktatás nem bizonyult vonzónak, ide mindössze hatan, illetve öten jelentkeztek. Újdonságot jelent, hogy a tanulmányaikat valamikor félbehagyó felnőttek számára ötesztendős, csökkentett óraszámú faipari osztályt indítanak.

A középiskola igazgatója, Dimény János elmondása szerint, miként az várható volt, a népszerű szakok szinte mindegyike betelt, de a többi osztályt sem fenyegeti az induláshoz szükséges létszám hiánya, hiszen a következő kihelyezéseken egészen biztosan lesznek még jelentkezők. A legkevesebb tizennyolcadik életévüket betöltők számára (felső korhatár nincs) indított osztály elsősorban azoknak nyújt segítséget, akik legalább a tizedik osztályt szeretnék elvégezni, majd valamilyen szakoktatásban vennének részt. Biztosan lesz elég jelentkező, hiszen legalább hatvanan vannak, akik csak nyolc osztályt végeztek, s most szeretnék kijárni a tízet, vagy akár érettségi vizsgára is állnának. Az agroturisztikai technikumi oklevelet biztosító osztályba azokat várják, akik a falusi vendéglátásban dolgoznak, vagy ilyen jellegű vállalkozást indítanának. ,,Bár nem egy ilyen jellegű oklevelet biztosító gyorstalpaló létezik, mi hiszünk abban, hogy egy kétéves technikumnak mégis nagyobb a súlya, s kecsegtetőbb lesz az emberek számára, hogy szakképzett oktatóktól tanulhatnak" — nyilatkozta Dimény János.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1391
szavazógép
2009-07-15: Közélet - x:

A bolgár tengerpart vonzóbb (Nyaralás az utolsó fityingig) — Mózes László

A gazdasági válság ellenére két sepsiszentgyörgyi utazási irodában nem beszélnek visszaesésről, inkább a régi mondást említik, miszerint mindenki addig próbál nyújtózni, ameddig a takarója ér, vagyis az érdeklődők jobban odafigyelnek az árakra. Az is elhangzik ellenben, hogy a romániai mentalitásra ennek ellenkezője is jellemző, nem ritka, amikor egy család az utolsó fityingjét is egy kiadós nyaralásra költi.
2009-07-15: Közélet - x:

Több száz tanári állás üres (Oktatás) — Demeter J. Ildikó

Ma kezdődik a pedagógusok versenyvizsgája Háromszéken: idén először — kísérleti jelleggel — az iskolai intézmények szintjén folyik a pályáztatás, és a javításhoz sem hívtak egyetemi oktatókat, a középiskolai tanárok fogják elbírálni a dolgozatokat.