A mai embernek a szabadságról a minden évi várva várt pihenÅ‘szabadság jut eszébe. Sóvárogva várja azt a rövid idÅ‘szakot, mely elméletileg nem kötelezi semmire, akkor kel, amikor akar, azzal tölti idejét, amihez kedve szottyan. Az esti hÃrek a televÃzióban már egy másfajta szabadság vágyát, keresését, megszerzésének küzdelmeit villantják fel szerte a világon olyan népek részérÅ‘l, melyek nem szabadok.
Hadd idézzük fel ennek kapcsán történelmünket: az 1948-as szabadságharcot, valamint a kommunista önkényuralom ellen nem is olyan régen vÃvott harcot. Mindez nem pihenéssel, hanem sok-sok lemondással, gyötrÅ‘déssel, kockázattal és felelÅ‘sségvállalással járt.
Egy képsor késztetett elmélkedésre: egy csellengÅ‘ tizenöt éves diáklány magyarázza hazatoloncolása után a riporternek, hogy miért is vette nyakába a nagyvilágot. Nem szerette az iskolát, mert túl nagy volt a hajtás, kevés idÅ‘ jutott szórakozásra. Az otthonát még ennyire sem szerette, mert mindig megkérdezték, hogy tanult-e, elrakta-e a holmiját, és úgy általában sok volt a kötelezettség. A riporter próbálta rávezetni, hogy megértse, milyen veszélyeknek volt kitéve, amikor kábÃtószer-fogyasztók és -kereskedÅ‘k tanyájára jutott, és ott szabadnak érezte magát, mert senki sem törÅ‘dött vele, s Å‘ sem törÅ‘dött senkivel.
Sajnálta, hogy nagy erőket megmozgatva, a rendőrség és a kétségbeesett szülők végre megtalálták, és hazavitték. Az otthon megtapasztalt bezártság számára csak akkor oldódott fel, amikor vakációkban szüleivel Olaszországban vagy más országokban nyaraltak.
A tizenöt éves fiatal közönye és nézetei megdöbbentettek. Ami neki az áhÃtott szabadságot jelentette, az sokunknak büntetés lett volna, amitÅ‘l pedig menekült: a törÅ‘dés, a megszervezett, tartalmas hétköznapok, a kalandos külföldi vakációk együtt a családdal sokak számára éppen az áhÃtott szabadságot jelentették volna. Micsoda ellentmondás! Mely azonban megvilágÃtja: jó cél érdekében végzett értelmes munka és ideálok nélkül nem érzékelhetÅ‘, nem értékelhetÅ‘ a szabadság.
