Hírlugas — Szekeres Attila

2009. július 21., kedd, Gazdakör

Csökken, de elegendő lesz a gabonatermés

Az előre jelzettnél kisebb lesz ugyan a világ idei gabonatermése, azonban a jelentős készleteknek köszönhetően elegendő mennyiség áll majd rendelkezésre — közölte az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A világ gabonatermése várhatóan 2,2 milliárd tonnára, az előző évihez képest 3,4 százalékkal esik vissza. A csökkenés oka részben az, hogy az előző szezon áresése után a gazdák kisebb területen vetettek gabonát. Az Európai Unió tagországainak búzatermelése várhatóan 134,7 millió tonnára esik vissza a 2008. évi 150 millió tonnáról. A termeléscsökkenés ellenére a világ gabonakészlete várhatóan a tavalyihoz hasonlóan alakul a jelentős készleteknek köszönhetően. Az előrejelzés szerint 2010-re a készletek 1,3 százalékkal csökkennek.

Baglyokkal a patkányok ellen

A FAO úgy döntött, hogy gyöngybaglyok tenyésztésével próbálja támogatni a patkányok által elözönlött Laoszt. A rágcsálók ugyanis az egész évi rizstermést megsemmisítették az ázsiai országban. Az éhező emberek eddig jobb híján élelemként tekintettek a szárnyas éjjeli ragadozókra, és vadásztak rájuk. A FAO most azzal igyekszik jobb belátásra bírni őket, hogy a baglyok akár napi tizenkét patkánnyal is végezni tudnak. A csapdák és a rágcsálóirtók pedig nemigen vezettek eredményre a patkányok elleni küzdelemben. A patkányvész először tavaly, az ötvenévente nyíló bambusz virágzása után érte utol a gazdálkodókat. A patkányok a novemberi rizs-, manióka- és szezámtermés nagyját elpusztították, a családoknak alig maradt betevő falatjuk egy olyan országban, ahol amúgy is elterjedt jelenség az éhínség.

A vegyszerek hatása az egészségre

A megkérdezettek közel kétharmada szerint a mesterséges vegyi anyagok akár súlyosan is károsíthatják az egészséget — derül ki a Levegő Munkacsoport megrendelésére a Medián által készített közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek döntő többsége, 84 százalék szerint az élelmiszerekben található vegyi anyagok jelentik a legnagyobb kockázatot az egészségre. A kozmetikumokat, tisztítószereket összesen 58 százalék említette. A válaszadók számottevő része általánosságban bizalmatlan a fejlődő országból származó terményekkel szemben.

Ki kell vágni a telepítési jog nélküli szőlőket

A telepítési jog nélkül létesített szőlőültetvényeket ki kell vágni, az azokon termett szőlőt pedig le kell párolni — rendelte el a magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A szőlőültetvény kivágásával keletkezett újratelepítési jog mezőgazdasági vagyoni értékű jognak minősül. Ezt felhasználhatja maga a kivágó, de el is adhatja, ha meghatározott ideig egyiket sem teszi meg, akkor állami jogtartalékba kerül, ami azt jelenti, hogy később az állam adhatja el az újratelepítési jogot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1341
szavazógép
2009-07-21: Magazin - x:

Péterfy Boriék taroltak (Koncertek tusványoson) - Mózes László

Tusványoson koncertezik a Zanzibár
Teljesen figyelemre méltó magyarországi zenekarok sorakoztak fel az idei, szombaton éjjel (avagy vasárnap hajnalban) véget ért tusványosi rendezvény pódiumán.
Teljesen figyelemre méltó magyarországi zenekarok sorakoztak fel az idei, szombaton éjjel (avagy vasárnap hajnalban) véget ért tusványosi rendezvény pódiumán.