A becsület ennél mégis többet ér! — csendül fel bennem a Piramis együttes dalának visszatérő verssora, amikor Oltyán László Fapapucsos messiások című regényének végére érek, és az ízléses, bőrutánzatú, keménykötésű könyvet leteszem az asztalra.
De hogy ne hagyjam az olvasót sokáig kétségek között, rögtön leszögezem, a regényben a viszonyítási alap az olvasó énje. Ezzel lehet egyetérteni vagy nem, ki-ki maga döntheti el saját erkölcsi normái alapján. A teljes könyvet átszövi a becsület piedesztálra emelése, de oly módon, hogy az olvasó ezt észre sem veszi, hisz a cselekmény bonyodalmai megragadják. Csak amikor visszagondol egy-egy maga mögött hagyott epizódra, jut el tudatáig, hogy ismét a becsületről volt szó.
A fapapucsos messiások az orvosok, akikbe a beteg minden bizodalmát veti, amint hitét a hívő ember Istenbe, talán a nagy többség még jobban is, mert a beteg ember fél a haláltól, s belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba is, ha javulást remél, s miért ne remélne, hisz majd mindenki ,,megfizeti" az orvost. Nem számít, mennyibe kerül, csak gyógyuljunk meg, mert az egészség mindennél többet ér. Épp ezt mondta a minap egy teljesen ismeretlen idős hölgy, amint kettesben várakoztunk egy padon. Minden kérdés nélkül egyszer csak megszólalt, úgy látszik, valakinek el kellett mondania, hogy ő bizony ,,ad" az orvosoknak, mert az egészség mindennél fontosabb. Aztán kiprovokálta a véleményemet: nem kell ,,adni", az orvosnak becsületbeli kötelessége legjobb tudása szerint bánni a beteggel.
Ilyen epizód után nemcsak mondanivalójában, hanem témájában is hatványozottan aktuális a regény, habár az két évtizeddel ezelőtt született, írója 1990-ben elhunyt. Nem kell kétségbeesni, Oltyán László nem bélyegzi meg, ítéli el a teljes orvostársadalmat, nem alkalmazza a kollektív bűnösség hamis elvét. Csak némely orvosok hozzáállása révén világít rá az erkölcsi tartás fontosságára.
S itt még egy magyarázattal tartozunk az ifjabbaknak. Miért is fapapucsosok a messiások? Hát csak azért, mert húsz évvel ezelőtt nem lehetett Scholl gyógypapucshoz jutni, s a talp formájához leginkább igazodó lábbeli a fapapucs volt.
A regényben Bántó Ernő egyetemi tanár kórházba kerül. Egész életében a becsületesség mintaképe volt, arról készített szakdolgozatot. Ám akaratán kívül érte is közbenjárnak a legjobb hírű orvosnál. Ekkor dilemmába esik. Folytathatja-e ugyanúgy életét, papolhat-e a becsületről a továbbiakban is, amikor ő is kivételezetté vált? Mi a fontosabb, a magunk által felállított etikai elvárások betartása vagy az életünk? Merre lódul a mérleg ingája? Ezt ki-ki maga döntse el. De lehetnek egészen más vélemények is, mint ahogyan a regényben is megismerhetünk különböző sorsokat s annyiféle felfogást. Van, amikor a helyzet alakulásával arányosan változik az ember hozzáállása. A beteg beszélgetőtársai is felvetnek a vezérfonallal ellentétes véleményeket, s akár azokkal is lehet azonosulni. Az olvasó valós önismereti teszten esik át a regényt olvasva s azt átgondolva.
Oltyán László marosvásárhelyi újságíró, író nemcsak riportjaival, regényeivel, egész életével a gerincességet példázta. A diktatúrában tényfeltáró riportjaival a kisember oldalán állt, végül a rendszer arra kényszerítette, tegye le az újságírói pennát. Irodalmi munkásságát is az igazságérzet jellemzi. Életében öt regénye jelent meg, halála után négy. Erdélyi elmebaj című önéletrajzi írását a Háromszék lapkiadó jelentette meg 1992-ben. A Fapapucsos messiások a marosvásárhelyi Juventus Kiadó jóvoltából látott nyomdafestéket.
