Sétakocsikáztak az Anna-bál szépei

2009. július 28., kedd, Magazin

Farkas Viktória, az Anna-bál szépe

Farkas Viktória 18 éves budapesti diáklány, az idei füredi Anna-bál szépségkirálynője négyes fogattal, huszárbandérium kíséretében indult sétakocsikázásra vasárnap Balatonfüreden; a bálkirálynő Kiszely Pálnak, a város alpolgármesterének társaságában ült a díszes hintóra.

A szépségkirálynőt az első udvarhölgy, Balogh Anna 18 éves győri egyetemista és Hinger Nikolett második udvarhölgy, a 17 éves balatonfüredi gimnazista, illetve Nagy Jenő városi tanácsnok, füredi országgyűlési képviselő kísérte a hintón. A szépségeket többszázas nézősereg tapsolta meg és éljenezte a móló bejáratánál lévő Kisfaludy-színpadon, amerre pedig a hintók elhaladtak az üdülővendégekkel telt városban, leállt a forgalom, s az autók dudaszóval üdvözölték a szépségeket. Az út menti tömeg hurrázott, tapsolt; Füred népe és üdülőközönsége így üdvözölte a 184. Anna-bál szépségkirálynőjét és udvarhölgyeit.

Farkas Viktória szépségkirálynő elmondta: Budapesten tanul még egy évig egy sporttagozatos gimnáziumban, szerette a szertornát, majd a ritmikus sportgimnasztikát, de kilenc éve már a tánc a kedvence. A bálba édesanyjával és egyetemista bátyjával érkezett, az Anna-báli belépőt születésnapi ajándékként kapta, július 1-jén volt 18 éves. A jövő évi érettségi után a budapesti testnevelési főiskolán szeretne tovább tanulni sportmenedzseri szakon. Az ajándékként kapott egyiptomi utat a szüleinek szeretné felajánlani, ha ebbe a jutalmazó Duna Televízió beleegyezik, ha ez nem lehetséges, hárman szeretnének utazni, egyikük után befizetve a költségeket — mondta. Egyébként ő már volt Egyiptomban. Nem csak szép, de jó gyerek is — mondta a szépségkirálynőről édesanyja, Farkasné Sári Viktória.

Palotás

Bóka István, Balatonfüred polgármestere szerint igen pozitív visszajelzéseket kaptak a bálról, s maga is úgy látja, hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb és legelegánsabb Anna-bálját rendezték meg. Mint mondta: többek szerint a legelőkelőbb bécsi bálokat is felülmúlta eleganciában, jó hangulatban a mostani Anna-bál. Óriási tömeget vonzottak az úgynevezett kísérőrendezvények is. Debrecen városának díszvendégsége igazi telitalálat volt, ,,bőkezű nagy testvérként jött el" a Balatonhoz és mutatkozott be — vélekedett a polgármester, hozzátéve: bízik abban, hogy viszonozni tudják majd a ,,cívis város" kedvességét, sikeres füredi bemutatkozását. Itt vesztesek nincsenek, a hölgyek valamennyien gyönyörűek, fiatalok, vidámak és nyertesek voltak — mondta a város polgármestere.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-07-28: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Fájdalommal tudatom, hogy az eresztevényi
GAJDÓ ISTVÁN
életének 81. évében hosszas betegség után elhunyt.
Temetése július 29-én, szerdán 14 órakor lesz a családi háztól.
Malvina
4223769
2009-07-28: Magazin - x:

Homokkő fallal a sivatagosodás ellen

Eredeti ötlettel állt elő Magnus Larsson építész a sivatagosodás megfékezésére: hatezer kilométeres homokkő falat emelne a Szaharán keresztül úgy, hogy a sivatag betonszilárdságúra keményített homokdűnéiből húzná fel a mesterséges gátat. Elképzelését egy oxfordi tudományos tanácskozáson fejtette ki.