Eredeti ötlettel állt elő Magnus Larsson építész a sivatagosodás megfékezésére: hatezer kilométeres homokkő falat emelne a Szaharán keresztül úgy, hogy a sivatag betonszilárdságúra keményített homokdűnéiből húzná fel a mesterséges gátat. Elképzelését egy oxfordi tudományos tanácskozáson fejtette ki.
A fal a nyugat-afrikai Mauritániától a kelet-afrikai Dzsibutiig húzódna a fekete kontinens északi felén. Építőanyagként a homokot használná fel Larsson: az amúgy folyamatosan mozgó és változó homokdűnéket egy baktérium segítségével megkötné. Elmondása alapján az elsősorban vizenyős területeken tenyésző Bacillus pasteurii hatására a homokszemcsék órák alatt összetapadnának, és betonszilárdságú képződményt alkotnának. ,,Egy olyan mikroorganizmusról van szó, amely kémiai úton mészpátot, egyfajta természetes cementet állít elő. Tulajdonképpen magát a sivatagot vennénk igénybe saját maga ellen" — magyarázta. A baktériumot hatalmas mennyiségben ,,beinjekcióznák" a homokdűnékbe, vagy baktériummal töltött óriási léggömböket alkalmaznának a terítésre. A folyamat eredményeként a megkötött, szilárddá vált dűnék képeznék az afrikai földrészen keresztülhúzódó homokkő falat.
Larsson szerint az elsivatagosodás veszélye száznegyven országot érint a világon. Szavai egybecsengenek azzal a 2007-es ENSZ-jelentéssel, amely a sivatag terjedését a legsúlyosabb környezeti problémának nevezte, rámutatva, hogy a folyamat a világ lakosságának egyharmadát fenyegeti. Az észak-afrikai országok a közelmúltban saját tervvel álltak elő a sivatag kordában tartására: ők végtelen hosszúságban fákat telepítenének a szaharai homok továbbterjedésének megakadályozására. Larsson azt mondta, hogy a Nagy Zöldsáv létrehozásának javaslata nem zárja ki az ő ötletét, sőt, a kettő kiegészíti egymást. A homokkő fal egyfajta fizikai védelmet nyújtana a fasávnak, arról nem is beszélve, hogy a betondűnék maradnának még akkor is, ha az érintett országok nyomorban élő lakossága — mint várható — főzésre és tüzelésre kivágná a homokfogónak ültetett fákat.
