Nem jó, ha valakit Neil Armstrongnak hívnak

2009. július 28., kedd, Magazin

Hiába bizonygatja nyakra-főre, hogy ő nem azonos azzal a Neil Armstronggal, aki a Holdon járt, folyamatosan kapja a telefonhívásokat újságíróktól, kíváncsi gyerekektől és autogramkérőktől az a cincinnati férfi, akit balszerencséjére szintén Neil Armstrongnak hívnak.

Igaz, az ő középső neve Allen, és nem Alden, mint híres névrokonáé, de ez nem számít; és az embereket az sem zavarja, hogy ő csak harmincnyolc éves, szemben a Holdat megjárt asztronautával, aki már betöltötte a hetvennyolcat. Sokan egyszerűen nem is hisznek neki, amikor próbálja meggyőzni őket, hogy összetévesztik a névrokonával.

Az Apollo—11 űrhajó negyven éve, 1969. július 16-án 14 óra 34 perckor indult útnak a fedélzetén Neil Alden Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin Aldrin űrhajóssal a Holdra. Armstrong és Aldrin a Sas (Eagle) névre keresztelt holdkomppal szállt le a Holdra. Armstrong személyében az első ember 1960. július 20-án, vasárnap este 10 óra 56 perckor (közép-európai idő szerint 21-én 3 óra 56 perckor) lépett idegen égitest felszínére.

Neil Allen Armstrong — foglalkozására nézve pénzügyi előadó — az amerikai nagyváros, Cincinnati Symmes Township nevű kerületében él, nem messzire Indian Hillstől, ahol a ,,nagy" Neil Alden Armstrong lakik. Még sohasem találkoztak egymással, bár a fiatalabbik Armstrong örülne neki, ha egyszer végre összefutnának. Ha már amúgy is minduntalan összekeverik őket. Addig azonban szorgalmasan mondogatja az érdeklődőknek, hogy higgyék el neki, ő nem az a Neil...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-07-28: Magazin - x:

Hagymaáram

Hagymából fejlesztenek áramot az Egyesült Államokban, bár még csak egyetlen helyen, a kaliforniai Gills Onionban, az ország legnagyobb hagymafeldolgozó telepén.
2009-07-28: Magazin - x:

Ötezer szóval gazdagodott a német nyelv

A legújabb értelmező szótár alapján hivatalosan ötezer szóval gazdagodott a német nyelv.