Háromszéki vezetők BukarestbenTervekkel mentek, pénzzel jönnek — Farcádi Botond

2009. július 29., szerda, Közélet

Tervekkel utazott Bukarestbe, és pénzzel tér haza Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Az elöljárók tegnap konkrét programokról egyeztettek Vasile Blaga fejlesztési miniszterrel a fővárosban. A megbeszélés sikeres volt, az önkormányzati vezetők által korábban bemutatott beruházásokat ― amelyeket tegnapi lapszámunkban részletesen ismertettünk ― támogatja a tárca.

Tamás Sándor elmondta: a tegnapi megbeszélésen eldőlt, hogy a szentkatolnai, bodzafordulói, kőröspataki és sepsiszentgyörgyi sporttermek mellett az ötödik Vargyason lesz ― a környéken ugyanis csak Baróton van hasonló létesítmény, az erdővidéki település pedig már 2005-ben benyújtotta a dokumentációt. Megoldást találtak a kézdivásárhelyi jégcsarnok befedésére is. Mivel mintegy 10 millió lejbe kerülne a beruházás, s a kormány tartalékalapjából nem tudnak ennyi pénzt elkülöníteni, úgy döntöttek, az Országos BeruházásiTársaság ― amelynek képviselői szintén jelen voltak a megbeszélésen ― finanszírozza a munkálatokat. Várhatóan idén megérkezik az első részlet, el lehet kezdeni a munkát, befejezésére azonban év végéig nincs esély.

Kijelölték a sepsiszentgyörgyi sportterem helyszínét is: ezt a gazdasági iskola területén fogják felépíteni ― számolt be a Háromszék kérdésére Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester még elmondta: idén befejezik a 96 állami lakást, 2011-re újabb 120 készül el. Hasonló beruházások lesznek Kézdivá­sárhelyen és Bodzafordulón is. A sepsiszentgyörgyi új úszómedencét a stadion környékén szeretnék felépíteni. A Blagával folytatott megbeszélésen kiderült: lesz pénz a Domb utcai, földrengés által megrongált tömbház felújítására, a város által megvásárolt Mikes Kelemen utcai ingatlan rehabilitációjára, valamint a fiatal értelmiségieknek szánt Cigaretta utcai lakásokra.

Ha vannak konkrét fejlesztési tervek, programok, és nem csak kérni megyünk Bukarestbe, lehet pénzt szerezni ― összegezték tegnapi bukaresti tapasztalataikat az elöljárók.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-07-29: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
* A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban ma 20 órakor Csíki Csaba médiaművész megnyitja Kispál Ágnes Evelin 3 példa, nem univerzális székre című kiállítását. A kiállítás augusztus 6-ig látogatható naponta 10—15 óráig (az ettől eltérő időpont egyeztetésére hívja a 0771 749 120-as számot).
2009-07-29: Közélet - x:

Áll a munka a kőröspataki mesterséges tónál — Simó Erzsébet

Annak idején, 2002-ben, amikor nekifogtak a kőröspataki felszíni szénfejtés nyomai felszámolásának, a természeten esett mély seb begyógyításának, úgy nézett ki, a 23 hektáros mesterséges tómeder négy év alatt elkészül. Azt tervezték, hogy a környéken befogott forrásokkal töltik majd fel, párhuzamosan felszerelik a talajvíz-elvezető csőrendszert, legvégén meg kialakítják partján a megye legnagyobb nyári szabadidőközpontját. A munkálatok hét éve folynak, a tervezettnél sokkal lassabban.