Röviden — Mózes László

2009. július 29., szerda, Világfigyelő
A szlovák nyelvtörvény módosításáért

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) üdvözli az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosának jelentését a szlovák államnyelvtörvény módosítása ügyében, és szívesen találkozna mind a szlovák kormány képviselőivel, mind Knut Vollebaek főbiztossal — írta az Új Szó szlovákiai magyar napilap tegnap.

A legfontosabb szlovákiai magyar civil szervezeteket tömörítő SZMK szerint a javasolt konzultációs folyamatot azzal a céllal kell lefolytatni, hogy tisztázódjanak a törvény félreértelmezhető, nem egyértelmű rendelkezései, és elkezdődjék a munka a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény átfogó módosításán. * A szlovákiai nyelvtörvény záros határidőn belüli visszavonását követeli az erdélyi Királyhágó-melléki Református Egyházkerület, amely szerint a jogszabállyal megalázták a Felvidéken élő magyarokat.

A kommunista megtorlás áldozatai Szerbiában

Szerbiában számba veszik az ötven évvel ezelőtti kommunista megtorlás áldozatait, s feltárják tömegsírjaikat — döntötte el a belgrádi kormány. Az ezzel megbízott állami bizottság szeptemberben kezdi munkáját — jelentette be a testületet vezető Slobodan Homen, az igazságügyi minisztérium államtitkára. Szakemberek mintegy 80 000-re teszik azoknak a számát, akiket 1944 és 1946 között bírósági döntés nélkül megöltek, mert a kommunista rendszer ellenségeinek tartották őket. Az áldozatokat gyaníthatóan több mint 50 tömegsír rejti országszerte. A megtorlás a kelet-szerbiai Knjazevácon, Zajecarban és Pirotban kezdődött. Több száz helyen voltak kivégzések — akadt olyan hely, ahol csak négy-öt embert öltek meg, de például a dél-szerbiai Nisben 800 és 1000 között volt az áldozatok száma, Belgrádban pedig több ezer.

Koszovó a befejezetlen ország

Koszovó a függetlensége kikiáltása ellenére is befejezetlen ország a tekintélyes német Friedrich Ebert Alapítvány tegnap Pristinában nyilvánosságra hozott elemzése szerint. A szociáldemokrata kötődésű szervezet által támogatott kutatók korlátozottnak tartják a szerbek északra és többségében albánok lakta délre kettévált ország szuverenitását. Sem az UNMIK (a volt szerb tartományból fokozatosan kivonuló ENSZ-közigazgatás), sem a helyét idén elfoglaló EULEX (az EU igazságszolgáltatási és rendőri missziója) nem tudta megakadályozni a volt szerb tartomány kettészakadását. A Koszovó a függetlenség kikiáltása után — teljesíti-e ígéreteit az EU missziója, az EULEX? című tanulmányt készítő Vedran Dzinhic és Helmut Kramer azt is leszögezi: minden fontos makrogazdasági mutató a koszovói gazdasági helyzet romlásáról tanúskodik, amit tovább súlyosbít a nemzetközi pénzügyi válság.

A briteknek elegük van a háborúból

A britek többsége megnyerhetetlennek tartja az afganisztáni háborút, s a haderő azonnali hazahívását szeretné. A The Independent vezető liberális brit napilap megrendelésére készült, tegnap ismertetett felmérés szerint a brit közvélemény 58 százaléka úgy tartja, hogy lehetetlen katonai erővel győzelmet elérni a konfliktusban, 52 százalék pedig az Afganisztánban harcoló brit erők haladéktalan kivonását pártolná. Ez jelentős fordulat a közhangulatban, mivel a néhány héttel ezelőtti felmérések is még az afganisztáni brit katonai szerepvállalás többségi támogatottságát mutatták.

Draskovics menesztését kérik

Draskovics Tibor éppen a szélsőséges, terrorizmusra is kész szervezetek elleni határozott állami fellépést segítené, ha azonnal lemondana hivataláról — tartalmazza az SZDSZ közleménye. A liberális párt szerint Draskovics Tibor néhány napja ,,olyan súlyos hibát követett el, amely után rendészeti miniszter egyetlen demokratikus országban sem maradhat a székében". Hozzátették: a miniszter a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet elleni ,,bizonyítékokat" tárt a nyilvánosság elé, s mint utólag kiderült: megalapozatlanul. Az SZDSZ szerint ezzel a tárcavezető visszamenőleg hiteltelenné tette a rendőrség és az ügyészség terrorizmus elleni harcát, és elősegítette, hogy egy valóban súlyos társadalmi veszélyhelyzet helyett egy félrevivő, marginális üggyel foglalkozzék a nyilvánosság. * Navracsics Tibor szerint Draskovics Tibor vagy Bajnai Gordon kormányfő és az MSZP megrendelésére cselekedett a sok vitát kiváltó robbantásos felvétel ügyében, vagy önállósodott, elszabadult. A tárcavezető jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy ismét hiszterizálja a közhangulatot — mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2009-07-29: Világfigyelő - x:

Az első gyorsmetró (Pesti posta) — Czegő Zoltán

Mondhatjuk, hogy Budapest a csodák városa. Naponta adódik csodálnivaló, s nem mindig hálálkodunk azért. Hogy az a Duna. Meg az a Vár. Hogy az miért éppen a magyar nemzetnek jutott. Mármint fölépíteni, megvédeni, ilyen potomságok.
2009-07-30: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Kiállítás
* A kovásznai városi képtárban ma 18 órakor Dimény András brassói képzőművész megnyitja az In memoriam Tóth Ferenc kiállítást az Incitato lovastábor elindítója és tizenöt éven át szervezője emlékére.