Mi, hol, mikor

2009. július 30., csütörtök, Mi, hol, mikor?
Kiállítás

* A kovásznai városi képtárban ma 18 órakor Dimény András brassói képzőművész megnyitja az In memoriam Tóth Ferenc kiállítást az Incitato lovastábor elindítója és tizenöt éven át szervezője emlékére.

* A kézdivásárhelyi Vigadó kiállítótermében ma 18 órakor nyílik meg az Ignácz Rózsa centenáriumi kiállítás. A tárlatot Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli előadója, a kiállítás kurátora méltatja, közreműködik Ferencz Éva tanár. A kiállítás augusztus 25-ig látogatható.

* A Székely Hadosztály emlékezete (1918—1919) címmel nyílik történelmi tárgyú kiállítás a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Mú­zeum Toleranciatermében vasárnap 16 órakor. A nyíregyházi Jósa András Múzeum, a Veszprém Megyei Levéltár és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár közös tárlata megnyitójának házigazdája Boér Hunor, a kiállítást dr. Bene János igazgató (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mú­zeumok Igazgatósága) nyitja meg. Tárlatvezetést tart Nagy Szabolcs főlevéltáros (Veszprém Megyei Levéltár) és Gottfried Barna főlevéltáros (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár). A kiállítás augusztus 23-ig tekinthető meg.

Zene

* A sepsiszentgyörgyi Park Szálló kertjében ma 18—22 óráig Backing Time Pál Zakariással és Salamon Olivérrel.

* A sepsiszentgyörgyi színház kamaratermében pénteken 20.30 órától rendkívüli dzsesszkoncerten fellép a budapesti Kaltenecker Zsolt (billentyűk, samplerek) és Martonosi György (dobok). A koncert után (kb. 23 órakor) jam-session lesz a Teinben helyi zenészek és a vendégművészek részvételével. Szervező a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület. További információk, zene a következő oldalakon: http://www.martonosi.hu/, www.myspace.com/zsoltkaltenecker, http://www.myspace.com/klbtrio.

Röviden

Szabadtéri aerobik. Az Ida Aerobic pénteken 19 órától díjmentes szabadtéri aerobikórákat tart a sepsiszentgyörgyi Kisstadionban. Bárki csatlakozhat, akinek mozgásra támad kedve.

Ingyenes szűrés és tanácsadás. Sepsiszentgyörgyön az Együtt az Egészségért Egyesület az 1918. December 1. út 36. szám alatti rendelőkben (bejárat a Bălcescu utcából) folytatja az ingyenes pszichológiai tanácsadást és a bőrrák-szűrést. Júliusban a vizsgálatra jelentkezett negyvenhárom személyből háromnál állapítottak meg bőrrákot, a gyors beavatkozás az életüket menthette meg. Várnak továbbra is mindenkit, akiknek sok anyajegyük, bőrelváltozásaik vannak. Szeptembertől ingyenes szűrővizsgálat indul a szívkoszorúér-betegségek felderítésére. Időpont-egyeztetés a 0267 352 266-os és 0724 573 354-es telefonon.

Áramszünet. Ma 8―15 óráig Nagyajtán, Bölönpatakon és Bölönben az 5-ös transzformátor körzetében, 9―15 óráig Uzonban az 1-es és 2-es transzformátor körzetében, 9―16 óráig Sepsiszentgyörgyön a Jókai Mór utcában, pénteken 8―18 óráig Sepsiszentgyörgyön a Testvériség, Hőközpont és Rövid sétányon, 9―16 óráig Illyefalván, Aldobolyban, Lázárfalván és a haltelepen szünetel az áramszolgáltatás.

Elzárják az ivóvizet pénteken 8―18 óráig Sepsiszentgyörgyön a Vasile Goldiş utcában a 19-től 24-ig számozott tömbházakban, a Domb utcai 9-es, 10-es, 11-es, 25-ös, 26-os, 27-es, a Stadion utcai 18-as, 19-es és 22-es tömbházban.

E-lomtalanítás. Az elektromos és elektronikus háztartási készülékek begyűjtésére a Tega Rt. pénteken 12―18 és szombaton 8―12 óráig végzi a szokásos lomtalanítást. Ez alkalommal megszabadulhat fölösleges elektromos háztartási cikkeitől, ha kihelyezi a hulladékgyűjtő konténerek közelébe vagy a családi ház elé. Kérik, a tárgyak kihelyezésével ne akadályozzák a gyalogos- és járműforgalmat. A köztisztasági diszpécserszolgálatnál is kérhető a villamos hulladékok elszállítása. Telefon: 0267 310 123.

Állami támogatás foglalkoztatásra, képzésre

Humánerőforrás-fejlesztésre fordítható állami támogatásról számoltak be a sepsiszentgyörgyi inkubátorházban a Fejlesztési Középrégió gyulafehérvári szakemberei. A POSDRU 2007—2013 program az Európai Unió forrásaira alapoz, az érdeklődőknek információkért a gyulafehérvári illetékesekhez kell fordulniuk. A pénzre gazdasági társaságok pályázhatnak, három nagy kategóriában van kiírás (foglalkoztatás, szakképzés és munkahelyi biztonság, illetve egészség terén), a pénzt az EU strukturális alapjaiból biztosítják, összességében igen jelentős nagyságrendről, 25—61 millió euró közötti összegről van szó. Legtöbbet (61 millió eurót) foglalkoztatásra fordítanak, a finanszírozási kérések minden esetben 10 000 euró fölötti értéket jelentenek, a felső határ foglalkoztatás és szakképzés terén kétmillió euró. Az illetékesek szerint csökkent a pályázati rendszerrel járó bürokrácia, és az érdekeltek minél hamarabb kérik a támogatást, annál nagyobb az esélyük, hogy meg is kapják. További részletek a http://www.fseromania.ro/ honlapon olvashatók, illetve Gyulafehérvárról is kérhetőek információk a doina.iancu@oirposdrucentru.ro e-mail címen, illetve a 0358 401 655-ös telefonon, de útbaigazítást kaphatnak a sepsiszentgyörgyi inkubátorház vezetőségétől is. (L.)

Kék fény

Tetten érték. Egy rendőr-csendőr járőr kedd este tíz óra tájt Sepsiszentgyörgyön a Gó­lya utcában tetten érte F. István (19) és D. M. (15) helyi lakost, amint éppen feltört egy autót, és kocsiporszívót, motorolajat, parkettalakkot emelt el belőle. A körülbelül 300 lej értékű holmit visszaadták a károsultnak, a vizsgálat lopás vádjával indult.

(Rendőrségi tájékoztató)

Strukturális alapok

Ma 11 órától Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Olt utca 17. szám alatti székhelyén két új, vissza nem térítendő támogatási lehetőséget ismertetnek, melyek a nemzetközi piacra jutást, illetve standardok átvételét célozzák. A vállalkozók e két alapra augusztus 10-től nyújthatják be pályázataikat. A mai rendezvényen a kamaratagok részvétele ingyenes. (i.)

Állásbörze

A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál nyilvántartott állásajánlatok: egy-egy eladási igazgató (felsőfokú végzettség — ff.), építőmérnök polgári építkezésre, hidrotechnikai építőmérnök, út-híd építő mérnök, környezetvédelmi mérnök, menedzsment szakos közgazdász, közgazdász, felügyelő (ff., I./principal), művezető polgári építkezésre (szakképzett — szk.), kereskedelmi ügynök (középfokú végzettség — kf.), kereskedelmi tisztviselő (kf.), raktárnok (kf.), kereskedelmi operátor (kf.), szárnyasgondozó, fűtésrendszer- és gázvezeték-szerelő (szk.), fürdőszobaberendezés- és gázvezeték-szerelő (szk.), hegesztő (szk.), gépész (szk.), karbantartó villanyszerelő (szk.), fűtő (szk., ISCIR-engedéllyel), operátor számvezérlésű gépre (kf.), TIR-sofőr (szk.), TIR-sofőr, takarító, épületgondnok, szakképzetlen munkás, két-két báros, vakolókőműves (szk.), restauráló ács (szk.), fémszerkezet-összeszerelő (szk.), három-három banki tanácsadó (felső- v. középfokú végzettség), tűzvédelmi szigetelő (szk.), négy-négy általános orvosasszisztens (technikum), szakképzetlen munkás asztalosműhelybe, szakképzetlen munkás építkezésre, öt-öt elárusító (szk.), szakképzetlen konfekciós munkás, hat felügyelő (ff., I./asistent), tíz-tíz biztosítási tanácsadó (kf.), textilkonfekciós (szk.), huszonnégy egyetemes asztalos (szk.).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2009-07-29: Világfigyelő - x:

Röviden — Mózes László

A szlovák nyelvtörvény módosításáért
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) üdvözli az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosának jelentését a szlovák államnyelvtörvény módosítása ügyében, és szívesen találkozna mind a szlovák kormány képviselőivel, mind Knut Vollebaek főbiztossal — írta az Új Szó szlovákiai magyar napilap tegnap.
2009-07-30: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Tudatjuk, hogy a régi-szemerjai
HORVÁTH MÁRIA
(szül. DEMETER)
90 éves korában Magyarorszá­gon elhunyt.
Pihenése legyen békés, áldott.
A gyászoló család
4223838